
Rögtön az első nap megkezdik a küzdelmet az érmekért a magyar sportolók. A férfi kardvívóknál Szilágyi Áron történelmet írhat, hiszen sorozatban háromszor nyerheti meg az egyéni olimpiai bajnoki címet, de mellette Szatmári András is éremélyesként indul. A cselgáncsozóknál az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva is megkezdi szereplését, míg a tékvandóban Európa-bajnok Salim Omar is a dobogós helyekre pályázik.
A román indulók közül a női párbajtőröző, egyéniben olimpiai ezüstérmes és csapatban olimpiai bajnok Ana-Maria Popescu újabb ötkarikás éremért száll harcba, férfi kardban pedig az első olimpiáján részt vevő Iulian Teodosiu küzd a dobogóért, míg Laura Georgeta Ilie női légpuskában próbál meg maradandót alkotni.
Mindemellett még számos más sportágban lesznek érdekeltek a magyar és román küldöttség tagjai. Lássuk a szombati menetrendet.
A magyar versenyzők szombati programja (romániai idő szerint):
Asztalitenisz
5.15 vegyes páros nyolcaddöntő: Szudi Ádám, Pergel Szandra–Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)
14.15 női egyes, 1. forduló: Madarász Dóra–Offiong Edem (nigériai)
15.45 férfi egyes, 1. forduló: Majoros Bence–Larbi Bouriah (algériai)
Cselgáncs
5.00 női 48 kg, Csernoviczki Éva–Shushla Likmabam (indiai), selejtező, negyeddöntő
11.00 vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő
Kerékpározás
5.00 férfi mezőnyverseny: Valter Attila
Ökölvívás
6.18 férfi 57 kg selejtező: Gálos Roland–Serik Temirzsanov (kazah)
Sportlövészet
2.30 női légpuska, alapverseny: Mészáros Eszter
4.45 döntő
Tékvondó
6.20 férfi 58 kg nyolcaddöntő: Salim Omar–Vito Dell'Aquila (olasz), negyeddöntő, elődöntő
13.15 vigaszág
14.45/14.15 bronzmérkőzések
15.45 döntő
Úszás
13.00 előfutamok
13.13 férfi 400 m vegyes: Bernek Péter, Verrasztó Dávid
13.28 női 100 m pillangó: Sebestyén Dalma
14.00 férfi 400 m gyors: Zombori Gábor
14.12 női 400 m vegyes: Mihályvári-Farkas Viktória
14.18 női 400 m vegyes: Hosszú Katinka
Vívás
3.30 férfi kard egyéni, 32-es tábla: Szilágyi Áron–Josida (japán)/Quintero (venezuelai),
Szatmári András–Ali Pakdaman (iráni), Decsi Tamás–Max Hartung (német) 64-es tábla
13.00 elődöntő
14.20 bronzmérkőzés
15.15 döntő
A román versenyzők szombati programja (romániai idő szerint):
Női 3x3-as kosárlabda
4.40 Kína–Románia
8.25 Románia–Japán
Evezés
3.50 női kettes: Iuliana Buhuş, Adriana Ailincăi
4.20 férfi kettes: Marius Vasile Cozmiuc, Ciprian Tudosă
5.10 női kétpár: Ionela Livia Cozmiuc, Gianina Elena Beleagă
6.00 női kormány nélküli négyes: Mădălina Hegheş, Roxana Iuliana Anghel, Elena Logofătu, Cristina Georgiana Popescu
6.10 férfi kormány nélküli négyes: Mihăiţă Vasile Ţigănescu, Mugurel Vasile Semciuc, Ştefan Constantin Berariu, Cosmin Pascari
Kerékpározás
5.00 férfi mezőnyverseny: Eduard Michael Grosu
Torna
4.00 férfi selejtező: Marian Drăgulescu
Vívás
3.30 férfi kard, 1. forduló: Iulian Teodosiu–Serzod Mamutov (üzbég)
5.25 női párbajtőr, 2. forduló: Ana-Maria Popescu
5.55 férfi kard, 2. forduló
7.35 női párbajtőr, nyolcaddöntő
8.35 férfi kard, nyolcaddöntő
9.25 női párbajtőr, negyeddöntő
9.55 férfi kard, negyeddöntő
12.00 női párbajtőr, elődöntő
13.00 férfi kard, elődöntő
13.50 női párbajtőr, bronzmérkőzés
14.20 férfi kard, bronzmérkőzés
14.45 női párbajtőr, döntő
15.15 férfi kard, döntő
Tenisz
5.00 női egyes, 1. forduló: Mihaela Buzărnescu–Alison Riske (amerikai)
5.00 női páros, 1. forduló: Monica Niculescu/Raluca Olaru–Hao Csing Csan/Latisa Csan (tajvaniak)
Asztalitenisz
5.15 páros, nyolcaddöntő: Ovidiu Ionescu/Szőcs Bernadette–Lubomir Pistej/Barbora Balazova (szlovákok)
9.45 férfi egyes, 1. forduló: Ovidiu Ionescu–Xin Yan (ausztrál)
Sportlövészet
2.30 női 10 m légpuska, selejtező: Laura Georgeta Ilie
4.45 női 10 m légpuska, döntő
2.30 Evezés, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, M4 Sport)
3.00 Strandröplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2)
3.00 Asztalitenisz, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
3.00 Vívás, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1, M4 Sport)
4.00 Torna, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 2)
4.40 3x3-as kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Kína–Románia (Eurosport 2)
4.00 Tékvandó, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
5.00 Cselgáncs, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
5.00 Kerékpározás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, M4 Sport)
6.30 Tenisz, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2)
7.15 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Németország–Spanyolország (TVR 1)
8.25 3x3-as kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Románia–Japán (TVR 1)
12.15 Ökölvívás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
13.00 Úszás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, M4 Sport)
14.00 Vívás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2, M4 Sport)
14.00 Labdarúgás, Bundesliga 2: Heidenheim–Paderborn (Digi Sport 1)
15.00 Tenisz, WTA-torna, Gdynia, Lengyelország (Digi Sport 2)
15.30 Férfi röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
18.00 Tenisz, WTA-torna, Palermo, Olaszország (Digi Sport 2)
18.30 Labdarúgás, 1. Liga: Voluntari–Botoșani (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
21.30 Labdarúgás, 1. Liga: Clinceni–Kolozsvári CFR (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)
21.30 Labdarúgás, Bundesliga 2: Bremen–Hannover (Digi Sport 4)
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!