
A magyar egység kiválóan rajtolt, majd végig fantasztikus tempót diktál és elhúzott a riválisoktól. A magyarok a fehéroroszokkal és a lengyelekkel küzdöttek az aranyéremért, és előnyük a futam végéig kitartott.
A magyar női kajak négyes megvédte címét, és sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok.
Az egység a magyar küldöttség hatodik aranyérmét szerezte meg Tokióban, az elsőt, amelyet nők nyertek.
Kozák az előző két olimpián, Londonban és Rióban is a négyes tagja volt. Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte.
Kozák Danuta pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot,
és az összesen nyolc dobogós helyével (hat első, valamint egy-egy második és harmadik) a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!