A második versenynapon műlesiklásban mérték össze tudásukat a sportolók, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) égisze alatt zajló viadalra pedig Bulgáriából és Macedóniából is érkeztek sízők.
Péter Zsombortól, a Csíkszeredai ISK csapatának edzőjétől megtudtuk, hogy pénteken is négy verseny zajlott a brassópojánai Subteleferic pályán: kettő a lányoknak és kettő a fiúknak. A délelőtti verseny a felnőttek országos bajnoksága volt, míg a délutáni az ifjúságiaknak szólt, és mindkettő nemzetközi besorolású volt, ahol FIS-pontokat is lehetett szerezni.
A bajnokság második napján a székelyudvarhelyi Balogh-Lőrincz Bernadett ismét remekelt: a felnőttek mezőnyében a negyedik helyen végzett, míg az ifjúsági versenyben bronzérmet szerzett. A többi székelyföldi síző számára a verseny inkább tapasztalatszerzésre és a tisztességes helytállásra adott lehetőséget.
Mutatjuk a dobogósok névsorát, valamint a székelyföldi sportolók helyezéseit (az országos bajnoki rangsorok kialakításakor a külföldi versenyzők eredményei nem számítanak majd).
Alpesi sí, felnőtt bajnokság, női óriás-műlesiklás (16 induló): 1. Ioana Maria Constantin (Bukaresti Steaua), 2. Sofia Maria Moldovan (Nagyszebeni Barbu SK), 3. Diana Andrea Rentea (Brassói Corona), 4. Balogh-Lőrincz Bernadett (Nagyszebeni Barbu SK), 5. Kelemen Orsolya, 6. Ferencz Dorottya, … 8. Fekete Anna Fruzsina (mind Csíkszeredai ISK), …. 10. Fehér Dorottya (Gyergyószentmiklósi ISK). Sajnos Bíró Maja (Brassói Corona) és Salamon-Magyari Viktória (Csíkszeredai ISK) nem tudta befejezni ezt a versenyt.
Férfi óriás-műlesiklás (31 induló): 1. Konstantin Sztoilov (Bulgária), 2. Mirko Lazareski (Macedónia), 3. Alexandru Ștefan Ștefănescu (Brassói Corona), … 5. Zöld Róbert ((Sepsiszentgyörgyi All Sport), 6. Pászka Zsolt (Brassói Corona), …. 8. Rareș Hinti (Sepsiszentgyörgyi All Sport), … 10. Pantel Erik (Székelyudvarhelyi Nagy Norbert SK). Cseke Péter Márk (Székelyudvarhelyi Nagy Norbert SK), Szász Martin (Brassói Corona), Mánya Szilas és Laczkó Csanád (mindketten Csíkszeredai ISK) nem tudta befejezni a versenyt.
Ifjúsági bajnokság, női óriás-műlesiklás: 1. Ioana Maria Constantin, 2. Sofia Maria Moldovan, 3. Balogh-Lőrincz Bernadett, …. 6. Kelemen Orsolya, 7. Salamon-Magyari Viktória, 8. Fekete Anna Fruzsina, 9. Fehér Dorottya. Ferencz Dorottya és Bíró Maja nem tudta befejezni a versenyt.
Férfi óriás-műlesiklás: 1. Konstantin Sztoilov, 2. Alexandru Ștefan Ștefănescu, 3. Mirko Lazareski, … 5. Zöld Róbert, 6. Pászka Zsolt, …. 9. Pantel Erik. Sajnos Szász Martin, Mánya Szilas, Laczkó Csanád, Rareș Hinti és Cseke Péter Márk nem tudta befejezni ezt a futamot.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!