A Portes du Soleil – Haute Savoie síterepen megrendezett ifjúsági világversenyen részt vett a székelyudvarhelyi Balogh-Lőrincz Bernadett, a sepsiszentgyörgyi Bíró Maja és a csíkszeredai Balog Kriszta is, a sportolókat Franciaországba elkísérő stábnak pedig tagja volt a csíkszeredai ifj. Bíró Tibor edző is.
A zárónapon a lányok műlesiklása, illetve a fiúk órás-műlesiklása szerepelt a programban, ahol Balog-Lőrinc Bernadettnek sikerült befejeznie mind a két futamot, és a 40. helyen végzett. A másik két székelyföldi lány nem tudott célba érni mind a két versenyen.
„Jó verseny volt, szép helyen, de nagyon nehéz pálya a lányok számára. Sajnos az első futamban Balog Kriszta és Bíró Maja is kiesett, viszont Balog-Lőrinc Bernadett helytállt és az előkelő 40. helyen végzett. A fiúknál az óriás-műlesiklást a romániai sportolók közül senki sem tudta befejezni. Pozitív tapasztalatokkal fejeztük be a versenyzést. Tudjuk, hogy miben kell még nagyon sokat fejlődnünk” – nyilatkozta ifj. Bíró Tibor a vébé után.
Lányok, műlesiklás (102 induló): 1. Dzenifera Germane (lettországi), 2. Anuk Braedli (svájci), 3. Cornelia Oehlund (svédországi), … 36. Ioana Corlățeanu, … 40. Balog-Lőrinc Bernadett (romániai). Balog Kriszta és Bíró Maja, illetve a Magyarországot képviselő Harmat Virág, Polányi Lili és Körtvélyesi Dóra nem fejezte be a versenyt.
Fiúk, óriás-műlesiklás (152 induló): 1. Ryder Sarchett (amerikai), 2. Alvan Elezi Cannaferina (francia), 3. Fabian Ax Schwartz (svédországi). A román színekben induló Pászka Zsolt, Tudor Drilea, Alexandru Oancea és Tudor Stănescu, illetve a Magyarországot képviselő Szabó-Székely Szilárd, Bányai Attila és Ury Bálint nem fejezte be a versenyt.
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!