Hirdetés

Súlyosan megsérült, kihagyja a téli olimpiát a magyar gyorskorcsolyázó

Jászapáti Petra Európa-bajnok, vb-ezüstérmes és olimpiai bronzérmes
Fotó: MTI

Elülső keresztszalag-szakadás miatt kénytelen kihagyni a februári milánói-cortinai téli olimpiát a rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra.

MTI
2025. július 28., 12:04

A magyar szövetség hétfői közleménye szerint az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes, a 2022-es pekingi olimpián a vegyes váltóval bronzérmes Jászapáti sprintedzés közben sérült meg súlyosan. Felépülése olyan sok időt vesz igénybe, hogy biztosan nem lehet ott a fél év múlva esedékes ötkarikás játékokon.

Hirdetés

A 26 éves versenyző márciusban vállműtéten esett át, ezt követően egyre jobban és többet dolgozhatott, nemrég már a váltóedzéseken is ott lehetett, ám – ahogy a magyar szövetség jelezte – a múlt héten megtörtént a baj: egy szárazföldi edzésen megsérült, a diagnózis pedig elülső keresztszalag-szakadás.

„Szárazföldi edzésen egy olyan gyakorlat közben, amit már több százszor csináltam, elszakadt az elülső keresztszalagom, mely engem, a csapatot és a családomat is letaglózott.

Ebből a sérülésből sajnos nem fogok tudni 2026 februárig felépülni, így nagyon nehéz szívvel kellett belátnom, hogy nem indulok a harmadik téli olimpiámon”

– fogalmazott a szövetség honlapján Jászapáti.

Hozzátette, hogy a márciusi vállműtéte után egy cél lebegett a szeme előtt: a mielőbbi teljes rehabilitáció és visszatérés a jégre.

„Rengeteg munka után sikerült teljes értékben visszaállni az edzésekbe, és nagyon jó úton haladtam egy sikeresnek ígérkező olimpia felé” – jegyezte meg.

Jászapáti kiemelte: most eltört a térde, a szíve és az olimpiai álmai is darabokban vannak.

„Sok kérdésem van, amire a válaszok még ismeretlenek. Az elmúlt 12 év alatt, amit válogatott sportolóként töltöttem, ez az első alkalom, hogy nincsenek válaszaim vagy elképzelésem arról, hogy mi következik. Az egyetlen célom jelenleg a műtét és a rehabilitáció sikeressége” – mondta.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség elnöke így reagált az esetre „Nagyon nagy vérveszteség érte az olimpiára készülő rövidpályás gyorskorcsolyacsapatot. Jászapáti Petra súlyos sérülése miatt nem tud ott lenni Milánóban. Mindezek ellenére megteszünk mindent a jó szereplés érdekében, Petrának mielőbbi felépülést kívánunk!”

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Ott lehetnek az orosz és fehérorosz sportolók is a brassói téli ifjúsági olimpiai fesztiválon

Az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét is engedélyezték a 2027-es brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, de szigorú feltételek mellett. A versenyzők nemzeti zászlójuk helyett az Európai Olimpiai Bizottság lobogója alatt indulnak.

Világszínvonal a céhes városi jégen: amerikai mesteredzőkkel készül a Csodafőnix

Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok: új edzőkkel, új együttműködés keretében készülnek a küszöbön álló versenyszezonra a kézdivásárhelyi Csodafőnix Műkorcsolya Klub versenyzői.

Három országos bajnoki címmel hangoltak az EYOF-ra a székelyföldi sífutók

A székelyföldi sportolók több dobogós helyezést szereztek, Tódor Alexandra, Pállyi Krisztina és Barabás Fanni Petra pedig országos bajnoki címet ünnepelhetett a szeptember 25–27. között, a Cheile Grădiștei-i pályán megrendezett görsíversenyen.

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!