Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa fontosnak tartja, hogy részt vállaljon a székelyföldi sportélet és a különböző sportágak támogatásában, illetve fellendítésében, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítésében.
„Ennek szellemében immár tizenkettedik alkalommal szervezzük meg a Konzul Kupa síversenyt. Kezdeményezésünk és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósult verseny az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Az esemény az elmúlt években összeforrott Potápi Árpád János államtitkár úr nevével, hiszen amellett, hogy támogatta a rendezvényt, aktív résztvevője is volt annak. Emléke előtt tisztelegve az idei kupa egyben Potápi Árpád János Emlékverseny” – áll a szervezők közleményében.

A 12. Konzul Kupán a sífutás a biatlonpályán zajlik, nevezni a helyszínen 7.30 és 8.45 között lehet, a megnyitó 9 órakor kezdődik, ezt rögtön követi a verseny rajtja.
A műlesiklást a Miklós-pályán rendezik, nevezni 7:30 és 9:00 között lehet, a megnyitó ott 9:30-kor lesz, ezt követően pedig elkezdődik a verseny.

Csütörtök délután a csíkszeredai főkonzulátuson tartottak sajtótájékoztatót a február 22-én megrendezésre kerülő 12. Konzul Kupa síverseny kapcsán.
Dolhai István főkonzul kiemelte, hogy a sport és a közösségépítés fontos eleme a nemzetpolitikai céloknak, ezért a főkonzulátus idén is támogatja a rendezvényt. A szervezés időben elkezdődött, és a helyi önkormányzat, valamint Hargita Megye Tanácsa is a projekt mellé állt.

A verseny népszerűségét jelzi, hogy idén is sokan neveztek előzetesen, a résztvevők ajándékokat is kapnak, köztük egy sísapkát. „A szervezők készen állnak egy tartalmas és élménydús sportnap lebonyolítására, amely nemcsak a versenyzőknek, hanem a családoknak is közös élményt nyújt” – mondta el Dolhai.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kiemelte, hogy a főkonzulátussal együtt számos kulturális és sporteseményen vesznek részt, mert a nemzeti összetartozás kiemelten fontos számunkra. „A sí és havas sportok Székelyföld közösségi életének szerves részét képezik, így Hargitafürdő társszervezőként való támogatása számunkra természetes.
Tavaly együtt túrasíztünk, és ő megígérte, hogy idén több időt szán erre – most ugyan már más formában, de velünk lesz. Az ő jelenléte mindig az összetartozás szimbóluma volt. A célunk, hogy az esemény évről évre növekedjen, és egyre szélesebb körben váljon ismertté. Már csak egy dolog hiányzik: jó hó és napsütés, de úgy látom, erre is minden esély megvan”

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának a közösségformáló és nemzetpolitikai munkájáért. Hangsúlyozta, hogy Hargita megye önkormányzata idén nagyobb mértékben támogatja a Konzul Kupát, amely a határon túli magyarság számára is kiemelt jelentőségű. Reményét fejezte ki, hogy az esemény sikeres lesz, jó hóval, napsütéssel és sok mosollyal.
Gegő Zsófia, Csicsó önkormányzatának képviselője boldog, hogy részt vehetnek az esemény szervezésében. „Bár Potápi Árpád János már nincs velük, emléke tovább él a versenyben. Célunk a színvonal megőrzése és egy sikeres rendezvény lebonyolítása” – mondotta

Márton Simon, a Román Sí- és Biatlon-szövetség alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy az előző évek során minden kiírásnak részese és szervezője volt. „Van hozadéka, van eredménye ezeknek a megmérettetéseknek, mert egyre többen űzik ezeket a téli sportokat – legyen szó alpesi síről, sífutásról vagy sítúráról – az egészségük érdekében.
A biatlonpályán, ahol mi vagyunk a szervezők, bőséges a hó, így a versenykörülmények is ideálisak lesznek” – mondta el Márton Simon.

Kósa Imre, a Csíkcsicsói Közbirtokosság elnöke kifejtette, hogy a közbirtokosság befektetései megtérülnek, hiszen egyre többen síelnek Hargitafürdőn. „A pályák elő vannak készítve, hóágyúztunk, így jók lesznek a versenykörülmények. Lesz forralt bor, tea, zsíros kenyér, és a végén bográcsozás is” – nyilatkozta Kósa Imre.
Az esemény szervezői: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Csicsó Község Polgármesteri Hivatala, Csícsói Közbirtokosság, Csíkszeredai ISK, Csíkszeredai MBPA Sportegyesület, Szekler Biathlon Center Egyesület és a Hargita Megyei Sí- és Biatlon Szövetség.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!