A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint short trackben Major Dominik a legrövidebb szám fináléjában, 500 méteren remekül korcsolyázva bronzérmet nyert. A lányoknál, szintén 500 méteren Szigeti Dóra magabiztos versenyzéssel Majorhoz hasonlóan bejutott az A döntőbe, melyben azonban kicsúszott, így ötödikként zárta a viadalt. Ugyanebben a számban Végi Diána Laura a B döntő harmadik helyével összetettben a nyolcadik helyet szerezte meg.
Románia első érme az idei téli ifjúsági olimpián a női egyes bobversenyen született, ahol Mihaela Alexia Anton a harmadik helyen végzett, a másik román versenyző, Georgiana Olaru pedig a 6. helyen zárt.
A dobogó első két fokára a dániai Maja Voigt, illetve a tajföldi Agnese Campeol állhatott.
A nagypályás gyorskorcsolyában is 500 méteren rendeztek versenyeket hétfőn. A magyar csapatból Vancsó Rebeka és Sándor Lilla volt érdekelt, előbbi a 19., utóbbi pedig a 29. helyen végzett. A romániai korcsolyázók helyezései: Vlad Popa – 19. hely, Teodor Debu – 28. hely, illetve Teodora Pârvu – 30. hely, Iulia Ionescu – 31. hely.
A magyar alpesi síző Schneider Milán kombinációban szerepelt, remekül kezdett, a szuperóriás-műlesiklásban ugyanis a 15. időt érte el, ami azért is számít kiemelkedő eredménynek, mert a vasárnapi szuper G után életében másodszor versenyzett ebben a számban.
A kombináció második fele már nem sikerült igazán jól a számára, mivel a kifejezetten nehéz tűzésű műlesiklópálya elején kicsúszott. Schneider ennek ellenére teljesítette a pályát és a 28. helyen végzett.
A magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott hétfőn előbb 22–1-re nyert Ausztráliával szemben, majd 33–0-ra legyőzte Hollandiát, így továbbra is veretlen.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!