Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás
A székelyföldi snowboard úttörője, a sportág egyik romániai meghonosítója a csíkszeredai Kinda Géza. Az olimpiára való elutazás előtt válaszolt a Székely Sport kérdéseire.
– Melyek az első kapcsolatai a téli sportágakkal?
– Gyerekként műkorcsolyáztam, aztán síztem, részt vettem alpesi síversenyeken, majd pedig megjelent a snowboard. Volt legalább 15 év kínlódás, amikor ez a sportág Romániában még nem volt hivatalosan sportágként elismerve. Egyesek számára még most sincs, sajnos. De aztán befogadott a román síszövetség, én képviseltem a vidékünket a szövetségben.
– Mikorra tehető az első lépés a snowboard irányába itt Székelyföldön?
– Az első lépések nem az én részemről voltak. Voltak nálam idősebbek, Kánya Flórián és a baráti köre, akik jó tíz évvel idősebbek voltak nálam. Én akkor még versenyszerűen síztem, kisebb-nagyobb sikerekkel, majd később én is átpártoltam hozzájuk. Az első snowboardomat 1998-ban vásároltam meg, tehát ’98-ban már biztosan volt hódeszkázás Székelyföldön, Csíkban szerintem már 1995 környékén megjelent.
És hogy hol snowboardoztunk? Én Hargitafürdőre emlékszem. Egy időben a snowboardosok ki is voltak tiltva a sípályákról, többek között azért, mert sok volt a kezdő, és nem tudtak megfelelően felvonózni. Elég nagy társaság volt, azt kell mondjam, tíznél is többen.
Ez nagyjából a 2000-es évek elejéig tartott. Az országban akkoriban nagyon sok snowboardverseny volt, rengeteg cég jelent meg, mindenki próbálta promotálni a termékeit. A mobiltelefonok is akkoriban kezdtek elterjedni, és szinte mindenki snowboardversenyt szervezett. Úgyhogy azt mondanám, a „gyerekpénzemet” nagyrészt abból szedtem össze, versenyeken indultam.
– És mikor jött képbe a Madarasi Hargita?
– A Madarasi Hargita 2010 körül jött képbe, akkor, amikor először sikerült találkoznom az ottani befektetővel. Ő Starmüller Csaba, vagyis Stampi. Vele 2010-ben – lehet, hogy már 2009-ben – egy fotózás alkalmával kerültünk kapcsolatba. Volt egy budapesti szponzorom, aki támogatott, és egy fotózást szerveztünk a Madarasi Hargitán. Ott volt az első személyes kontaktusunk, ezt követően pedig megjelentek a komolyabb szponzoraim is.
Innen indult el a versenysorozat a Madarasi Hargitán. Még egyszer hangsúlyozom: szerencsém volt a tulajdonossal, Stampival, Csabával, aki mellénk állt.
– És hogyan jelent meg a snowboardcross, a hódeszkának ez a szakága?
– A 2000-es évek elején még nem volt ennyire kiforrott a rendszer, nem voltak ennyire élesen elválasztva az egyes szakágak. Voltak olyan versenyzők, akik több versenyszámban is indultak, és én is közéjük tartoztam. Előfordult, hogy egy világversenyen egyszerre indultam big airben és slopestyle-ban is. Mostanra ez a sportág annyira kifinomulttá vált, hogy nagyon hasonló a síeléshez. Ahogy alpesi síben külön van a lesiklás, a műlesiklás és az óriás-műlesiklás, vagy sífutásban a klasszikus és a korcsolyázó stílus, ugyanúgy a snowboardban is elkülönültek a szakágak.
Ma már külön snowboardcrossosok vannak, és mindenki kifejezetten egy adott versenyszámra készül, arra edz. A snowboardcrossnál előnyt jelent az atlétikus testfelépítés és a nagyobb testsúly, hiszen lefelé nagy sebességet kell elérni. A slopestyle-ban ezzel szemben inkább az alacsonyabb, könnyebb versenyzők tudnak érvényesülni.
– Hogyan épült fel az edzői karrierje?
– A nulláról indultam edzőként, és fel kellett zárkóznom. Tíz évet világkupáztam sportolóként, gyakorlatilag egyedül. Kétszer próbáltam kijutni az olimpiára, de nem sikerült. A tíz év világkupa alatt végig egyszemélyes csapatként dolgoztam.
A nemzetközi versenyeken mindenki ismert engem, én is ismertem mindenkit – ez a tíz év alatt alakult ki. Részt vettem edzőtáborokban kanadaiakkal, amerikaiakkal, franciákkal, németekkel, osztrákokkal, és rengeteget tanultam tőlük. Mindenki egy-egy időpillanatban elejtett egy mondatot, és számomra ezek a mondatok aranyat értek. Ezekre építettem. A mai napig megvannak a telefonomon ezek a feljegyzések: külön technikai rubrikában le van írva, kitől mit hallottam, mit miért tartok fontosnak, mit miért támasztok alá, és mit miért nem.
Nem tudtam kiemelkedő eredményeket felmutatni világversenyeken, mert ehhez sokkal komolyabb háttérre lett volna szükség. Amikor az első és az utolsó versenyző között mindössze három másodperc a különbség, egyértelmű, hogy apróságokon múlik minden. Most, ezzel a fejjel visszanézve, nehéz volt ez az időszak, de azokat az eredményeket, amelyeket így is el tudtam érni, ma már egyre inkább tudom értékelni.
– És mégis kijutott az egyik téli olimpiára…
– Igen, mégis voltam olimpián. Meghívást kaptam a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB). Látták, hogy közel voltam a kvalifikációhoz: sok világkupán indultam, de nem jutottam be a legjobb 32 közé. A top 40-ben szerepeltem, és azok a sportolók közül választottak ki hatot, akik tesztversenyeken, pályanyitóként indulhattak. Így kerültem ki 2018-ban Dél-Koreába, Pjongcsangba, ahol a téli olimpián pályanyitóként vehettem részt.
– Hogyan fedezte fel Mandel Katát és Bartalis Henriettát?
– Már 15 éve szervezzük az országos bajnokságot. Mindkét kislányt ezeken a versenyeken ismertem meg. Fontos a tehetség, de a munka a technikai sportoknál is nagyon lényeges. Láttam, hogy őket érdekli a snowboard. Nagyon fiatalok voltak, és a felnőttek között versenyeztek, 12–13 évesen próbálkoztak azon a pályán kisebb-nagyobb sikerrel. Ott voltak a szüleik is, beszéltem velük, hogy milyen jó lenne, ha ezt a sportot folytatnák, milyen jó versenyzőt lehetne belőlük faragni. Egyből felcsillant a szemük. Jöttek, csináltuk, csináljuk. Olyan verseny is volt, amikor egyszerre indultunk.
– A mostani felkészülés ön szerint milyenre sikerült, amit elterveztek, véghez tudták vinni?
– Ugye egy edző örökké maximalista. Akkor sikerült a felkészülés, amikor az aranyérem a nyakukban van. Én abból indulok ki, hogy soha semmi sem százszázalékos, de az volt a cél, hogy kijussunk az olimpiára, és ez egy mérföldkő. És mindkét sportolóval sikerült. Az is nagyon fontos, hogy nem tíz sportolóból választottunk ki kettőt. Ez úgy gondolom, valamilyen szinten minket igazol. Az, hogy jó munkát csináltunk, profi munkát végeztünk mind a ketten. A snowboard nem olyan sportág, mint a foci, ahol rengeteg leigazolt versenyző van. Ebben a sportágban a nagyhatalmaknak rengeteg versenyzőjük van, ott ők vérprofik: az edzők mellett mindenkinek van fizioterapeutája, pszichológusa és sok más szakember veszi őket körül.
– Mit kell tudnia az olimpiai versenyről annak, aki majd odaül a tévé elé?
– Február 13-án lesz a női snowboardkrossz verseny. Nem ismerjük a pályát, ez egy teljesen új nyomvonal. A következő napokban lesz egy tesztverseny. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi legnehezebb pálya lesz, amit valaha láttunk, de úgy gondolom, technikailag elég jól fel vagyunk készülve. Egy ilyen pályán a teljesítmény sok apró részletből áll össze.
Harmincketten jutottak ki az olimpiára, és a lebonyolítás hasonló lesz a világkupákéhoz: lesz egy kvalifikáció, majd negyeddöntő, elődöntő, kisdöntő és nagydöntő.
– Az olimpia előtti napokban hol készültek?
– A január eleji kínai világkupák után a lányok és Reisz Zoltán edző is külföldön maradtak, az elmúlt időszakban pár regenerációs nap után Ausztriában, Flachauban edzőtáboroztak. Flachaubról azt kell tudni, hogy ott található Európa egyik legnagyobb snowparkja, ott vannak a legnagyobb ugrók. Azokon gyakoroltunk, mert úgy láttuk Reisz Zoltánnal, hogy ezen a téren vannak hiányosságaink. Természetesen start szekció is van, meg minden egyéb, úgyhogy egy elég komplex és nagyon-nagyon jó edzőtábort tudtunk magunknak összehozni az olimpia előtt. Úgy gondolom, hogy a lányokról nagyjából lekerült a nyomás, mindketten kőkeményen készülnek, és remélem, hogy ez a jó, pozitív vibráció megmarad az olimpia végéig.
– Fontos eleme a csapatnak Reisz Zoltán, a Sportklubnál jégkorongozó Reisz Áron öccse…
– Reisz Zoltánt gyerekkora óta ismerem, az első madarasi snowboardversenyen még ő volt az egyik legfiatalabb induló, és kerékpársportot is űzött. Profi szinten snowboardozott, volt ifjúsági olimpián is. Nagyon jó versenyző volt. Úgy gondoltuk, hogy amikor befejezi az aktív versenyzést, kiváló edző lehet belőle.
Olyan jó szakember, hogy az ausztrál csapatnál is minden nyáron besegít. Ausztráliába a világbajnok csapathoz minden évben visszavárják, ott nagyon megbecsült szakember.
– Nem olcsó kijutni a nemzetközi versenyekre, világkupákra, edzőtáborokba. Hogyan sikerült összerakni a költségvetést?
– Ez egy olyan sportág, hogy ha nincs meg az anyagi háttér, akkor egyszerűen nem lehet benne semmit csinálni. A mi esetünkben ez a Román Olimpiai Bizottság, a Román Sí- és Biatlonszövetség, valamint a klubunk, a VSK Csíkszereda pilléreiből állt össze. Külön kiemelném, hogy Csíkszereda városvezetése nagyon jó döntést hozott, amikor Mandel Katát és Bartalis Henriettát leigazolta.
Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
„Valósággal felrobbant a stadion” – Batzula Hunor a Corvinul elleni győzelemről
Kulcsfontosságú győzelmet aratott a Sepsi OSK az éllovas Corvinul ellen, és visszavette a második helyet. A lefújás után Batzula Hunor a Székely Sportnak beszélt a nyomásról, a gól pillanatáról és a feljutási esélyekről.
„Akasztófán lenne a helye” – ilyen üzenetekkel fenyegették a kézdivásárhelyi diáknapok résztvevőit
A kézdivásárhelyi fiatalok vidám, figyelemfelkeltő felvonulása néhány felnőttnél kiverte a biztosítékot, ami nyilvános fenyegetésig, lejáratási szándékig vezetett. A diáknapok szervezői mellett szülők és tanárok is kiállnak az ifjúság mellett.
Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Dráma a magyarfenesi gólyafészekben
Vasárnap délután elfoglalta a magyarfenesi gólyafészket a hajlék tavalyi lakója. A Sáromberkén gyűrűzött 2031-esnek azonban pünkösdire sikerült a királysága, hazaérkezett a fészek idei ura és a tojóval együtt kemény harcok árán visszafoglalták a fészket.
Megkérdezték a népet, hova utazik majálisozni, lehangoló válasz érkezett…
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
