A romániai női hódeszka (snowboard) válogatott edzője, Reisz Zoltán a Székely Sportnak elmondta, a szezon egyik legerősebb világkupaversenyén vannak túl. A nőknél 42-en álltak rajthoz, mindenki ott volt, aki számít ebben a sportágban, illetve szakágban.
„A lányok jól megállták a helyüket: Mandel Kata a 23., Bartalis Henrietta pedig a 29. helyen végzett. A tempó nagyon jó volt, mindketten jól érezték magukat a pályán. Két időmérő futam volt – az elsőből az első tíz, a másodikból pedig hat sportoló jutott be a kieséses rendszerű főversenyre. Az első futamban Kata a 13. helyen végzett, 1,8 másodpercre a legjobb időeredménytől, de sajnos a második futamban nem tudta ezt megismételni, volt egy-két hibája. Ennek ellenére mindketten bejutottak a legjobb 30 közé.
A következő versenyünk a svájci St. Moritzban lesz március végén – a felnőtt világbajnokság –, ahol remélem, hogy újabb jó eredményeket érünk el” – nyilatkozta Reisz Zoltán.
Mandel Kata csíkszeredai, Bartalis Henrietta pedig székelyudvarhelyi, mindketten a VSK Csíkszeredához vannak leigazolva.
Montafonban a férfiaknál a francia Loan Bozzolo győzedelmeskedett, megelőzve az ausztrál Adam Lambertet és honfitársát, Aidan Chollet-t. A női viadalon a francia Léa Casta állhatott a dobogó legfelső fokára, mögötte honfitársa, Julia Pereira de Sousa-Mabileau végzett a második helyen, míg a brit Charlotte Bankes harmadikként zárt.
A világkupapontversenyben snowboardkrosszban Bartalis Henrietta a 25. helyen áll 57 ponttal (nyolc verseny után), Mandel Kata pedig a 27. helyet foglalja el, ő négy versenyen összesen 51 pontot szerzett.
A 2025-ös FIS Snowboard, Freestyle és Freesí-világbajnokságot március 17. és 30. között rendezik az Engadin régióban, Svájcban, többek között St. Moritzban és Silvaplanában. A snowboardkrossz versenyek helyszíne a Corviglia-hegyen található, a Salastrains ülőlift felső szakaszán, a Munt da San Murezzan hegyi állomás alatt lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!