A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség megbízásából a Széchenyi István Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közösen szervezték meg a 2024–2025-ös tanév alpesi sí és snowboard MEFOB-versenyét a franciaországi Les Orres síparadicsomban. A győri intézmény – amelynek sítáborát a megmérettetéssel egy időben tartották meg – a sí két kategóriájában indult, hallgatói pedig mind a női, mind a férfi óriás-műlesiklás versenyszámot megnyerték a Heves vármegyei Pataki Katalin Anna és a háromszéki Bereczki Miklós révén.
Az aranyérmes, Székelyföldről származó Bereczki Miklós járműmérnök alapszakra jár a Széchenyi-egyetemen, idén pedig megvédte a címét a viadalon, ugyanis tavaly is a legjobbnak bizonyult.
„Sepsiszentgyörgyi vagyok, Erdélyben, a hegyek között nőttem fel, gyermekkorom óta az életem része a síelés. Tavaly is megnyertem a MEFOB-ot, az pedig, hogy idén is győztem, rendkívül sokat jelent, hiszen azt mutatja, hogy jó úton járok. Nagyon örülök, hogy az egyetem megszervezte a sítábort: olyan pályákon síelhettünk, ahol a kezdőktől a profikig mindenki tudott fejlődni” – részletezte a hallgató.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!