Hirdetés

Három csíki biatlonista utazik az Ifjúsági Téli Olimpiára

Balról jobbra: Silló Krisztina, Udvari Hunor és Kelemen Szidónia
Fotó: Pinti Attila

Egy hét múlva, január 19-én kezdődnek el a dél-koreai Kangvonban a 2024. évi Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok, amelyen Romániát kilenc sportágban 33 sportoló fogja képviselni. Biatlonban, sífutásban és hódeszkában székelyföldiek is rajthoz állnak.

2024. január 12., 12:36

A 4. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon (YOG) biatlonban ezúttal is képviselve lesz Székelyföld. A Csíkszeredai ISK az eddigi három ifjúsági téli világverseny mindegyikén küldött sportolókat a válogatottba:

– az első ifjúsági téli olimpián, 2012-ben, Innsbruckban Buzás Dorottya állt rajthoz,

Hirdetés

– 2016-ban, Lillehammerban Márton Enikő volt tagja a küldöttségnek,

– míg 2020-ban, Lausanne-ban Borbély Blanka, Csutak Andrea és Kovács Zalán került be az olimpiai keretbe.

A székelyföldi biatlonisták eddigi legjobb eredménye az ifjúsági téli olimpiákon Márton Enikő nevéhez fűződik, aki az egyéni vegyesváltó tagjaként, Daniel Munteanuval párban a 15. helyen végzett 2016-ban.

Idén Kangvonban hat biatlonista képviseli Romániát: Paula Morozan-Irinaru, Kelemen Szidónia és Silló Krisztina, illetve Dragoș Bărbieru, Horia Urs és Udvari Hunor. Stáb: Tudor Gîrbacea, Denis Șerban és Kristó Loránd (edzők), Vasile Tănase (kinetoterapeuta).

A dél-koreai viadalon összesen hat biatlonpróba lesz, az egyéni és a vegyes váltók mellett a lányoknál és a fiúknál is az egyéni és a sprint versenyszám.

A csíki küldöttség pénteken reggel utazott el Bukarestbe, péntek délben kellett jelentkezzenek a Román Olimpiai Bizottságnál (COSR), a román fővárosból pedig vasárnap – Isztambul érintésével – Dél-Koreába repülnek.

Balról jobbra: Kristó Loránd edző, Márton Simon edző, Silló Krisztina, Udvari Hunor, Kelemen Szidónia és Czont Attila kinetoterapeuta •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Balról jobbra: Kristó Loránd edző, Márton Simon edző, Silló Krisztina, Udvari Hunor, Kelemen Szidónia és Czont Attila kinetoterapeuta
Fotó: Pinti Attila

Bíznak a jó helyezésekben

Kristó Loránd, a Csíkszeredai ISK és a romániai ifjúsági válogatott edzője bizakodó volt az elutazás előtt. „ A munkát, amit terveztünk, azt elvégeztük, reménykedünk egy szép eredményben.

Nagyon erős a mezőny, az egyéni próbákban az első harminc közé bekerülni az már jó eredménynek számítana.

A mi gyerekeinknek nincs nagy tapasztalatuk, a legtöbbjüknek ez lesz a második nemzetközi versenye, de a biatlonban bármi megtörténhet. A váltók viadalán szeretnénk az első nyolc között végezni, egy jó lövéssel ez sikerülhet” – nyilatkozta az elutazás előtt Kristó Loránd.

Silló Krisztina izgatottan várja a bemutatkozást, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola diákja azzal lenne elégedett, ha eddigi pályafutása legjobb eredményét érné el.

Silló Krisztina •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Silló Krisztina
Fotó: Pinti Attila

Kelemen Szidónia, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola diákjának erőssége a futás, de amint mondta, szeretné megismételni a tavalyi ifivébén elért eredményét, amikor hibátlan lövőteljesítménye volt a sprintpróbán. Kelemen Szidónia akkor lenne elégedett Dél-Koreában, ha a verseny végén elmondhatná, hogy minden tőle telhetőt megtett az eredmény érdekében.

Kelemen Szidónia •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Kelemen Szidónia
Fotó: Pinti Attila

A válogatottban újonc Udvari Hunor szeretne bekerülni az első negyvenbe, nagyon összpontosítani a lövésre, kihozni a maximumot. A Kájoni János Szakközépiskola diákja úgy érzi, hogy kellőképpen fel tudtak készülni a nagy versenyre.

Udvari Hunor •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Udvari Hunor
Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Bizalom, tisztelet és játékosság: Nagy-Rozsnyai Lotti és Kosz Zsolt nyerő párosa

Sikeres idény van a tízéves Nagy-Rozsnyai Lotti háta mögött, a kézdivásárhelyi műkorcsolyázó a román bajnoki cím megszerzése mellett négy elsőséggel megnyerte az európai kritériumsorozatot, ezzel zsinórban harmadszor diadalmaskodott a kiírásban.

A Madarasi Hargitán a Battle on Snow-val zárult snowboardszezon

Országos bajnoksággal ért véget a hazai snowboard-idény a Madarasi Hargitán, ahol a mostoha időjárás ellenére is megrendezték a Battle on Snow versenyt. Kinda Géza edző szerint összességében eredményes szezont zárt a sportág.

Ausztriai versenyeken bizonyítottak a fiatal székely snowboardosok

Két dobogós helyezést szereztek a székelyföldi snowboardosok az ausztriai Reiteralmban rendezett nemzetközi versenyeken, erős mezőnyben bizonyítva, hogy jó úton haladnak a jövő évi EYOF előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!