Egy kölcsönpuska története: így született Románia első EYOF-érme

Márton Simon tanár-edző tanítványa, az első generációs csíki biatlonista lányok egyik kiválósága az idei téli olimpia idejére férjével Európába jött, nézőként követik a milánói-cortinai ötkarikás játékokat. Készségesen válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

– Xántus Bíborka volt az első sportoló Romániából, aki érmet szerzett a Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (FOTE, EYOF), 1993-ban, az olaszországi Aostában. Hogyan emlékszik vissza arra a versenyre?

– Arra jól emlékszem, hogy a csomagom elveszett, és a csapattársam, Tófalvi Éva adta ide a cuccait, az ő felszerelésében versenyeztem. Arra is emlékszem, hogy a puskám is elromlott, és az egyik fiú adta kölcsön az övét. Nem voltam hozzászokva, fekvőben öt hibával lőttem, nem találtam el semmit, de állóban hiba nélkül lőttem, ott nagyobb a cél, a korong, amit el kellett találni.

– Hazai és nemzetközi versenyeken is szép eredményeket ért el az 1990-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején. Mire a legbüszkébb?

– Volt számos érmem az országos bajnokságokon, az ifik és a felnőttek között is, a Balkán-bajnokságokon szintén. Részt vettem nyári és téli versenyeken, sífutásban, biatlonban és terepfutóviadalokon is. Ha jól emlékszem, 2002-t írtunk, amikor én a katonai klub, a Brassói ASA sportolója voltam, és Tófalvi Évával, Ilena Hangannal, Alina Cacina-Șotropával és Daniela Gâbaceával másodikok lettünk a katonai világbajnokságon. Voltam ötödik Európa-kupán is.

Az első edzőm Tófalvi Évával volt elfoglalva, én a brassói klubnál voltam, és az ottani edzőm nem harcolt azért, hogy kijussak az olimpiára. Egy igazi nagy olimpia volt a vágyam, de most már mindegy, meg vagyok elégedve az ifjúsági olimpiával is, az ott szerzett éremmel.

– Hogyan folytatódott az életútja, hogyan jutott ki az Egyesült Államokba, és mivel foglalkozik?

– 2002-ben befejeztem a sportolást, és ki akartam jönni Amerikába oktatónak, sífutó-tanárnak. Akkor nem vettek fel, azt mondták, hogy sífutásban nem kell sok oktató, hanem alpesi síben, illetve snowboardban könnyebb munkát találni. Végül úgy jöttem ki, hogy pályáztam a snowboardtanári posztra, és felvettek. Kilenc éven át minden télen kijöttem Amerikába, Kaliforniába dolgozni, a nyarakat pedig otthon töltöttem Európában a nővéremnél, Csillánál Svájcban (aki szintén kiváló sífutó és biatlonista volt – szerk. megj.). Voltam Új-Zélandon is, amikor nálunk nyár van, ott tél van, két nyáron át oktattam ott is. 2010-ben sikerült végleg kint maradnom az Egyesült Államokban. Nagyon sok mindennel foglalkozom. A síoktatói tevékenységem mellett 2011-ben a húgommal, Gyöngyivel (aki szintén sífutó és biatlonista volt a Csíkszeredai ISK-nál – szerk. megj.) alapítottunk egy takarítócéget, ahol csak környezetbarát termékeket használunk.

Négy évvel később, 2014-ben férjhez mentem. Kaliforniában, Squaw Valleyben lakunk a férjemmel, Ryan Adamsszal, ott építettünk házat.

Sokat sportolunk, számos sportágat űzünk a férjemmel, aki alpesi síző volt. Van itt egy kis egyesületünk, ahol segítek a gyerekeknek biatlonozni, oktatom őket. Ebben a szezonban 15 kisgyereket tanítok biatlonra, az olimpia ideje alatt másra bíztam őket. Eljöttünk Cortinába, mert a férjem szülei itt élnek. Tavaly is voltunk, akkor különösebb felkészülés nélkül részt vettünk egy 35 kilométeres sífutóversenyen, a Grand Fondón. 2019-től amerikai állampolgár vagyok, tavaly pedig Los Angelesben megkaptam a magyart is. Élvezem a természetet és a mozgást, és azt, hogy a gyerekeket taníthatom biatlonra. Mindent megmutatok nekik, hogyan kell bánni a puskával stb.

– Milyen a jelenleg zajló olaszországi téli olimpia? Melyik versenyeket követi?

– A lesiklást, a biatlont és a sífutást követjük a legjobban, de curlinget is néztünk, és megyünk síugrásra is megnézni Daniel Cacina versenyét, ott találkozunk Adinával, az édesanyjával, aki vetélytársam volt annak idején, de nagyon jó barátok lettünk.

– Tartja a kapcsolatot a romániai edzőivel, csapattársaival?

– Igen. Márton Simon, a nevelőedzőm és Tófalvi Éva, a csapattársam mindig is fontos része volt az életemnek. Évával többször találkoztunk Olaszországban az elmúlt években.