A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint a lányok műkorcsolya-versenyén a magyar Ekker Léna a Perharps, perharps, perharps című zenére mutatta be lendületes rövid programját, három ugrása közül a tripla Salchow, tripla Toeloop kombináció hibátlanul sikerült, a dupla Axelbe és a tripla Lutzba azonban becsúszott egy-egy apró hiba. A pontozók végül 44.93 pontra értékelték a teljesítményét, és ezzel a 15. helyről várja a folytatást.
„Léna először korcsolyázott ilyen nagy közönség előtt ilyen nagy versenyen, ám ettől egyáltalán nem jött zavarba, sőt… Pillanatok alatt belopta magát a szakértő nézők szívébe, szinte ragyogott a jégen, és ennek köszönhetően közönségkedvenccé vált” – olvasható a MOB honlapján.
A magyar curling vegyes párosra, Nagy Lolára és Kárász Raulra nehéz mérkőzés várt, a mezőny papíron egyik legerősebb kettősével, a kanadai Cailey Locke, Simon Perry duóval találkozott. Mindkét oldalon becsúsztak hibák, a magyar páros a hajrára szorossá tette a mérkőzést, ám végül 8–5-re alulmaradt.
Hétfőn, január 29-án elkezdődnek a sífutók versenyei, ahol a gyergyószentmiklósi Páll Boglárka is rajthoz áll.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!