Hirdetés

Ausztráliában edzőtáborban, remek eredménnyel kezdett Mandel Kata

Mandel Kata és Reisz Zoltán Ausztráliában
Fotó: Reisz Zoltán

2024. augusztus 22., 17:50

Jól indította az új szezon a csíkszeredai Mandel Kata hódeszkás. A tavaly december óta nem versenyző diáklány jelenleg Ausztráliában edzőtáborozik, ahol megtette az első lépést a 2026-os téli olimpiára való kijutáshoz szükséges kvótarendszerben.

2024. augusztus 22., 17:50

Mandel Kata a 2023-as esztendő legjobb romániai hódeszkása volt, idén januárban éremesélyesként utazott ki a dél-koreai Kvangonban megrendezett téli ifjúsági olimpiai játékokra, ahol a verseny előtti edzésen csuklótörést szenvedett.

Hirdetés

Amikor felépült, tavasszal vakbélműtéten esett át, a visszatérés pedig eltolódott. „Nagyon szeretnék versenyezni, de sajnos nem tehetem, mert a gipsz levevése után két nappal vakbéllel megműtöttek, és április közepéig mindenfajta sport tevékenységtől el vagyok tiltva” – nyilatkozta idén tavasszal a Székely Sportnak a hódeszkás.

Kapcsolódó

A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diáklánya miután nem tudott versenyezni, ezért veszített a pontjaiból, lecsúszott a világranglistán, azonban nem adta fel, egész nyáron keményen dolgozott, sokat tett az erőnléti-, illetve a mentális felépülés érdekében. A következő, 2026-ban esedékes téli olimpiai játékokra szóló kvalifikációs pontszerzési periódus 2024. július 1-én kezdődött, és 2026. január 18-áig tart.

•  Fotó: Mandel Kata magánarchívuma Galéria

Fotó: Mandel Kata magánarchívuma

Az ausztrál Hotham snowboard csapat meghívására Mandel Kata és Reisz Zoltán edző július végén Ausztráliába utazhatott, ahol most tél van, zajlanak a hódeszkás nemzetközi versenyek. „Július 29-én utaztunk el Ausztráliába, ahonnan szeptember 2-án indulunk haza. Az egy hónapos edzőtábort a VSK Csíkszereda és a Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB) támogatta” – mondta el megkeresésünkre Reisz Zoltán.

„Ausztráliában kezdtük el a 2024–2025-ös szezont, ahol hat versenyre számítottunk, de kettőt lefújtak a szervezők, egyen pedig mandulagyulladása miatt nem tudott elindulni a tanítványom. Kórházba is volt, de szerencsére felépült. A három verseny közül az egyik az ifiké volt, ahol Kata az 5. helyen végzett, a másik kettő pedig Ausztrál-kupa, ahol a székelyföldi, még ifjúsági korosztályú lány a 12. és az előkelő 6. helyeket szerezte meg a felnőttek között.

Ezek az eredmények nagyon jók, megcsináltuk a 2026-os téli olimpiára való kijutáshoz szükséges három kvótából az egyiket, a 100 FIS-pontot.

Összegezve, az edzőtábor sikeres, jók a hóviszonyok, jókat tudunk csúszni, tudunk szlalom-gyakorlatokat végezni, van jó snow-park, tudunk ugrálni és ez mellett jó krosszpálya is épült. Minden nap a snowbordos edzés után a konditeremben erőnléti felkészüléssel folytatjuk. Nagyon tetszik az itteni embereknek a hozzáállása, motiváltsága, és úgy gondolom, hogy ha haza tudjuk vinni Európába ezt a motiváltságot, ha ebben a tempóban és hozzáállásban haladunk, akkor egy eredményes szezonunk lesz” – mondta el a Székely Sportnak Reisz Zoltán.

•  Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic și Sportiv Român Galéria

Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic și Sportiv Român

A mandulagyulladásos esetet a sportoló mesélte el a Székely Sportnak. „A verseny előtt egy héttel elkezdtem lebetegedni. Begennyesedett a mandulám, de sajnos olyan mértékben, hogy alig tudtam inni vagy enni, és fulladásveszély miatt nem szabadott lefeküdjek aludni, így két éjszakát ülve töltöttem. Kétszer voltunk bent a kórházban, ahol másodjára találták el azt a gyógyszert amire reagál a szervezetem, így hosszú idő után végre gyógyulni kezdtem. Másnap már úgy éreztem, hogy egy kicsit jobban vagyok, így rajthoz álltam és megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni ilyen állapotban és ilyen napokat magam mögött tudva.

Végül nem volt hiábavaló a küzdésem, mert 6. helyen tudtam végezni, egy nagyon jó versenyt befejezve. Ezzel az eredménnyel megszereztem a 2026-os olimpiára való kijutáshoz elvárt ponthatárt. Ez mellett még elvárt a világkupákon való jó szereplés, de bizakodóan állunk a cél előtt” – nyilatkozta Mandel Kata.

Azon a versenyen, ahol Mandel Kata 6. lett, az ausztráliai élsportolók mellett kanadai, svájci, dél-koreai, Egyesült Államokbeli, japán, svájci és romániai hódeszkások álltak rajthoz. A verseny Victoria Államban, a Hotham Alpine Resort nevű síparadicsomban zajlott.

Ausztrál-kupa, snowboard-krossz (28 induló): 1. Josie Baff, 2. Maya Billingham (mindketten Ausztrália), 3. Aline Albrecht, 4. Sina Siegenthaler (mindketten Svájc), 5. Mia Clift (Ausztrália), 6. Mandel Kata (Románia).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Ott lehetnek az orosz és fehérorosz sportolók is a brassói téli ifjúsági olimpiai fesztiválon

Az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét is engedélyezték a 2027-es brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, de szigorú feltételek mellett. A versenyzők nemzeti zászlójuk helyett az Európai Olimpiai Bizottság lobogója alatt indulnak.

Világszínvonal a céhes városi jégen: amerikai mesteredzőkkel készül a Csodafőnix

Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok: új edzőkkel, új együttműködés keretében készülnek a küszöbön álló versenyszezonra a kézdivásárhelyi Csodafőnix Műkorcsolya Klub versenyzői.

Három országos bajnoki címmel hangoltak az EYOF-ra a székelyföldi sífutók

A székelyföldi sportolók több dobogós helyezést szereztek, Tódor Alexandra, Pállyi Krisztina és Barabás Fanni Petra pedig országos bajnoki címet ünnepelhetett a szeptember 25–27. között, a Cheile Grădiștei-i pályán megrendezett görsíversenyen.

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!