A női versenyen szokásosnak mondható döntőre – nyolcból hetedszer vívta Kanada és az Egyesült Államok az aranycsatát – a tengerentúli szurkolókkal színültig megtelt a milánói Szent Júlia Aréna, amely még félkész állapotában is méltó helyszíne volt az ötkarikás finálénak.
Gól nélküli első harmadot követően a második játékrészre átnyúlt egy kanadai kiállítás, amelyből mégis a juharlevelesek szerezték meg a vezetést emberhátrányban, miután félpálya közelében korongot szereztek.
A folytatásban többet volt a korong a hátrányban lévő együttesnél, amely többször beszorította riválisát, azonban Kanada a gyors megindulásokkal legalább olyan veszélyes volt.
Alig több mint hat perc volt hátra, amikor ráadásul emberhátrányba került az Egyesült Államok, s bár Kanada nem használta ki a fórt, időben így is egyre közelebb került a végső sikerhez. A hátralévő bő négy percben is görcsösen, idegesen és legfőképpen pontatlanul játszottak az amerikaiak, akik 143 másodperccel a vége előtt lehozták kapusukat, ez pedig szinte azonnal eredményre vezetett, mert az ötödik olimpiáján szereplő Hilary Knight remekül tette bele a botját Laila Edwards távoli lövésébe, így már nemcsak pontokban, hanem találatokban is hazája éllovasa lett az olimpiákon.
A három a három elleni ráadásban alig több mint négy perc kellett a mindent eldöntő gólhoz, amelynél Megan Keller egy remek átvétellel átfűzte magát a kanadai védőn, majd a juharlevelesek kapusát is átverve helyezte a pakkot a hálóba.
A női hoki 1998 óta szerepel az olimpia műsorán, és az eddigi nyolc fináléban hétszer a két tengerentúli gárda csapott össze. Az egyetlen kivétel a 2006-os torinói seregszemle volt, amikor a kanadaiak a svédekkel szemben diadalmaskodtak. A mostanival együtt az Egyesült Államoknak három aranya (1998, 2018, 2026), négy ezüstje (2002, 2010, 2014, 2022) és egy bronza (2006) van, míg Kanadának öt arany- (2002, 2006, 2010, 2014, 2022) és immár három ezüstérme (1998, 2018, 2026).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!