Románia második alkalommal házigazdája a megmérettetésnek, az előzőt 2013-ban rendezték. A 2027-es EYOF versenyeinek házigazdái: Brassó, Brassópojána, Predeál, Barcarozsnyó, Sepsiszentgyörgy, Cheile Grădiștei és Fundata, tartalék helyszínként pedig Csíkszereda és Karcfalva szerepel.
Háromnapos edzőtáborban készült a romániai női utánpótlás-válogatott a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF, FOTE). A keret december 19. és 21. között Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán és a hozzá tartozó sportlétesítményekben dolgozott, ahol a hangsúly az alapozó jellegű munkán és a technikai fejlődésen volt.
A Varga András vezette szakmai stáb húsz játékossal tartotta meg a felkészülést, a programban jégedzések és erőnléti felkészítők egyaránt szerepeltek,
a cél pedig az volt, hogy a fiatal hokisok játékintelligenciája, mozgáskoordinációja és korcsolyázótechnikája egyaránt fejlődjön.
A 2011–2012-es születésű játékosokra épülő válogatott munkájával a szakvezetés elégedett. A stáb szerint a nyár végén megkezdett közös munka már most érezhető eredményeket hoz.
„Ebben a keretben 2011–2012-es születésű lányok szerepelnek. Augusztusban az alapoktól indultunk, és úgy látjuk, fokozatosan fejlődnek.
– fogalmazott Varga András.
A romániai női utánpótlás-válogatott következő összetartására januárban kerül sor, amikor újabb edzőtábor és felmérő jellegű foglalkozások várnak a fiatalokra.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Az FK Csíkszereda 5–1-es vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként a Szuperliga 8. fordulójában. A súlyos kudarc ellenére Szabó István vezetőedző nyugodtan értékelt, és úgy véli, elsősorban szakmai szempontból kell alaposan elemezniük a történteket.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!