Az első napon, csütörtökön a tömegrajtos szabadstílusú korcsolyázást szerepelt a programban, a 10 km-s távon Páll és Kelemen is egyaránt a 32. lett, azonos idővel, századmásodpercre pontosan értek célba.
„Mindössze két perc hátrányuk volt az első helyezettől, ezzel az eredménnyel meg vagyok elégedve, hogy a világbajnoktól ennyire érkeztek célba” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Jánosi István, az ifjúsági válogatott irányítója.
A vébé második napján, pénteken a sprintversenyt rendezték, Kelemen a 20. lett, mindössze négy tizedmásodperccel elmaradva a 16., még továbbjutást érő helytől, míg Páll a 32. lett. „Ez a próba nem az erősségünk, hiszen mindössze 200 méterről beszélünk, ez az olyan sprintereknek kedvez, akik a hosszú távokon nem is indulnak. Tapasztalatnak mindenképp jó volt” – folytatta az összegzést a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub igazgatója.
Szombaton csapatsprintben a Kelemen Szidónia–Maria Toma páros a 8. lett. „A 14 km hosszú távon ez elfogadható eredménynek számít, ha egy világbajnokságon az első tízben vagyunk, az már megfelelő teljesítménynek számít” – elemezte ki tanítványainak teljesítményét Jánosi.
A vébé utolsó napján, vasárnap a klasszikus, egyben a legnehezebb próba következett: a 13 km hosszú táv végén a mezőny megmászta az olimpiai lesiklópályára felvezető utat, ami több mint 800 méter szintkülönbséget jelentett. Páll Boglárka a 16. helyen ért célba, míg Kelemen Szidónia a 30. lett a 45 versenyző közül.
„Szidónia amúgy a kategória legfiatalabb versenyzője, és klasszikus stílusban ez volt az első versenye, miután a biatlonból jött át, jó úton halad a fejlődése. A görsívébé egy nagyszerű felmérő volt számunkra, hogy hol is állunk világszinten ebben a sportágban, egyben a felkészülési folyamatnak a része volt. Az eredmények jobbak is lehettek volna, van hová fejlődni. Görsíben még egy megmérettetésünk maradt idénre, szeptember 26–30. között Cheile Grădiștei-en rendezik meg az országos bajnokságot. Ez lesz a nyári szezon befejező versenye, rövid pihenő következik, majd kezdődik a téli felkészülés” – vázolta a terveket Jánosi István.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!