A Csíki Majális programjaihoz kapcsolódó hétvégi rendezvényen sokan vettek részt, a szervezők szerint az érdeklődők lelkesedése és energiája különleges hangulatot teremtett a központi parkban. A program célja az volt, hogy minél több gyermekkel, fiatallal és családdal ismertesse meg a biatlont.
Az érdeklődők lézerfegyverekkel próbálhatták ki a lövészetet, emellett játékos vetélkedőkön, egyéni és páros versenyeken is részt vehettek. „Örülünk a nagy számú részvételnek és annak a nagyszerű hangulatnak, amelyet a jelenlévők teremtettek. Reméljük, hogy sokak számára ez a nap egy új sportág és akár egy új szenvedély felfedezését jelentette”– fogalmaztak a szervezők az esemény után.

A rendezvényen jelen volt Márton Simon, minden idők legeredményesebb székelyföldi biatlonedzője, aki évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a csíki és romániai biatlonsport fejlődésében. A résztvevőket köszöntötte Puiu Gașpar, a Román Sí- és Biatlonszövetség elnöke is.

A szervezők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a program minden korosztály számára nyitott legyen. Gyermekek, szülők, kezdők és a sportág iránt érdeklődők egyaránt kipróbálhatták a biatlon alapjait biztonságos körülmények között.

A csíkszeredai eseményt a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU), a Román Sí- és Biatlonszövetség, valamint a Csíkszeredai ISK közreműködésével szervezték meg. A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a csíkszeredai program a Nemzetközi Biatlon Szövetség hivatalos felületein is helyet kapott, a világnap nemzetközi eseményei között.

A Biatlon Világnapját világszerte május 30. és június 1. között ünnepelték. Romániában Csíkszereda mellett Brassó is bekapcsolódott a programsorozatba, amelynek központi üzenete az volt: a biatlon mindenkié, és a sport közösséget épít, élményt ad, valamint közelebb hozza egymáshoz az embereket.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!