Doppingbotrány rázta meg nemrégiben a romániai kerékpársportot. Az ország egyik legnagyobb reménységét, Vlad Dascălut felfüggesztették, így a helyén a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede indulhat a 2024-es olimpiai játékokon.
Meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Nyíregyháza Spartacus FC-vel Fejér Béla, a zabolai születésű kapus további két évre írt alá a magyar labdarúgó élvonalba frissen feljutott együttessel.
Első alkalommal rendeznek Sepsiszentgyörgyön olyan futóversenyt, amelyen a résztvevők különböző intézményekben és a város ikonikus épületein keresztül átfutva érhetnek célba. A jelentkezési határidő június 19-ig tart.
Rendkívül érdekes mérkőzést rendeztek szerdán délután Sepsiszentgyörgyön a Szabó Kati sportcsarnokban, ugyanis a pályafutásukat Háromszéken kezdő kézilabdázók a VSK Székelyudvarhely ellen léptek pályára.
A román minifutball-válogatott könnyed, 3–0-s győzelmet aratott Georgia ellen az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, így bejutott a legjobb nyolc közé. A magyar nemzeti csapat 4–1-re kapott ki Szerbiától, így számukra véget ért a kontinensviadal.
A Vajdahunyadi Corvinul a Román Kupa elhódításával kiharcolta, hogy az Európa Ligában szerepelhessen, azonban a stadionja nem felel meg az elvárásoknak. Diószegi László felajánlotta a Sepsi OSK Arénát, de végül más helyszínt talált a másodosztályú gárda.
Hiába a sok lehetőség, Románia gól nélküli döntetlent játszott Bulgária ellen. A találkozó után Edward Iordănescu szövetségi kapitány elmondta, tisztában vannak vele, hogy ennél több fog kelleni, azonban az Eb-n egy teljesen más válogatott fog szerepelni.
Kiderül, hogy melyik két gárda jut be a vízilabda Bajnokok Ligája fináléjába, nyolcaddöntőt játszik a minifoci Európa-bajnokságon Románia és Magyarország, valamint folytatják a felkészülést a labdarúgó-válogatottak.
A Sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karate szakosztálya június 2-án rendezte meg a már hagyománynak számító háziversenyét a Székely Mikó Kollégium tornatermében.
Június 14-én rajtol a labdarúgó Európa-bajnokság Románia és Magyarország részvételével, a kontinensviadalra pedig két-két felkészülési mérkőzéssel hangolódik Edward Iordănescu és Marco Rossi együttese.
Mindkét minifutball-válogatott kiválóan szerepel a Szarajevóban zajló Európa-bajnokságon, két-két győzelemmel kezdték a csoportkört, így az egymás elleni párharc dönti majd el, hogy melyik gárda zárja az első helyen a D kvartettet.
Belgiumban, Leuven városában folytatódott a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozat, ez már az ötödik verseny volt. Molnár Ede ugyan nem jutott fináléba, de a kisdöntőben a legjobbnak bizonyult, illetve egy másik kategóriában aranyérmet szerzett.
Hátrányból kellene fordítson Bölöni László együttese a St. Etienne ellen ahhoz, hogy jövőre is a Ligue 1-ben szerepeljen, finálét játszik a BL-ben a Győr, míg pályán a minifoci Eb-n a magyar és a román válogatott is.
Kiderült, hogy kik lehetnek a Kolozsvári CFR ellenfelei a labdarúgó Konferencia Liga play-off körében, a kincses városiakra nagyon nehéz összecsapások várnak, amennyiben a főtáblára szeretnének jutni.
A harmadik helyen zárt a labdarúgó 3. Liga alsóházában a Sepsi OSK II., ezzel pedig sikerült teljesítenie minden kitűzött célt – árulta el megkeresésünkre a vezetőedző. Valentin Suciu mesélt a játékosok hozzáállásáról, illetve a következő idényről is.
Lezárult a labdarúgó Szuperliga 2023–2024-es kiírása, ami végül az FCSB győzelmét eredményezte. Számtalan tényező befolyásolta a csapatok teljesítményét, összegyűjtöttük a legfontosabbakat, amiknek köszönhetően kialakult a rangsor az alapszakaszban.
Este a St. Etienne lesz a Metz ellenfele az osztályozó során, idegenben kezd Bölöni László együttese, a párharc győztese a Ligue 1-ben kezdi a következő idényt. Délelőtt tenisz szerepel a kínálatban, délután foci és atlétika kerül a képernyőre.
Véget ért a labdarúgó Szuperliga 2023–2024-es kiírása, az összes mérkőzést figyelembe véve 2 242 337 néző látogatott ki a stadionokba, ami rekordnak számít az elmúlt két évtizedet figyelembe véve.