Hirdetés

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Megszenvedett első idegenbeli győzelméért a Kolozsvári CFR. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Továbbra is keresi formáját a CFR, amely tizenöt forduló után mindössze a 13. helyet foglalta el, 13 szerzett ponttal. A Slobozia ugyan öttel többet gyűjtött, de négy egymást követő vereség után mély hullámvölgyben várta a találkozót.

A vasárnap kora délutáni mérkőzés elején egyik fél sem vállalt túl sok kockázatot, a játék főként a mezőnyben zajlott. Az első komolyabb helyzetre a 20. percig kellett várni, ekkor mindkét csapat veszélyeztetett: előbb Sinyan, majd a túloldalon Coadă fejese volt pontatlan.

Ahogy telt az idő, fokozatosan átvette az irányítást a CFR, és a félidő hajrájához közeledve egyre több helyzetet alakított ki.

A nyomás végül a 42. percben érett góllá: Cordea távoli lövése utat talált a hálóba, így a szünetben a vendégek vezettek.

A fordulás után Louis Munteanu előtt adódott hatalmas lehetőség, ám ziccerben nem tudott túljárni a hazai kapus eszén. A hátralévő időben a Slobozia próbálta növelni a nyomást, de a kincses városiak szervezetten védekeztek, és megőrizték minimális előnyüket a lefújásig.

A CFR így megszerezte első idegenbeli győzelmét a Szuperliga idei kiírásában, miközben az Unirea Slobozia zsinórban ötödik vereségét szenvedte el, tovább mélyítve válságát.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 16. forduló:
Unirea Slobozia–Kolozsvári CFR 0–1 (0–1),
gólszerző: Cordea (42.).

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 16. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Bukaresti Rapid Rapid
16
10
5
1
29-12
35
2
FC Botoșani Botoșani
16
9
5
2
28-13
32
3
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
8
6
2
26-15
30
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
8
5
3
27-18
29
5
FC Argeș Pitești FC Argeș
16
8
3
5
20-17
27
6
Konstancai Farul Farul
16
7
4
5
21-17
25
7
Galaci Oțelul Oțelul
16
6
5
5
23-14
23
8
Aradi UTA UTA
16
5
7
4
20-25
22
9
FCSB FCSB
16
5
5
6
24-23
20
10
Kolozsvári U Kolozsvári U
16
5
5
6
19-19
20
11
Unirea Slobozia Slobozia
16
5
3
8
17-21
18
12
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
16
3
7
6
21-28
16
13
Petrolul Ploiești Petrolul
16
3
6
7
10-15
15
14
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
16
2
7
7
17-33
13
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
2
5
9
14-26
11
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
16
1
4
11
13-33
7
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Hadnagy Attila az év utolsó meccséről, erősítésekről és az újabb Niczuly-csetepatéról

A Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila rövid betekintést nyújtott az év utolsó mérkőzésére készülő Sepsi OSK kulisszái mögé, szó esett a téli átigazolási időszakban várható erősítésekről, illetve Niczuly Rolandról is.

Ilyés Róbert a kontinens legképzettebb edzői közé lépett

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője megszerezte az UEFA Pro Licencet, amely a kontinens legmagasabb edzői képesítésének számít. Az 51 éves szakember közösségi oldalán jelentette be, hogy sikeresen lezárta a többéves képzési folyamatot.

Székelyhon

A tanügyi rendszer gyenge pontja: patthelyzet alakult ki egy marosvásárhelyi iskolában egy negyedikes fiú miatt

Egy negyedikes fiú esete hónapok óta köztéma Marosvásárhelyen, miután több iskola elutasította az áthelyezését. Végül a Schiller-iskolába került, ahol a szülők tiltakozásba kezdtek: az osztály nem jár iskolába, bár még sosem találkoztak vele.

`
Krónika

Keressük a legszebb adventi koszorút! Nyereményjáték a Krónika Facebook-oldalán

A Krónika ünnepi játékkal teszi még fényesebbé és izgalmasabbá az adventi várakozást.

Krónika

Tavaszra elkészülhet Erdély legnagyobb kiskereskedelmi parkja

Gőzerővel építik a fejlesztő és a helyi hivatalosságok által Erdély legnagyobb kiskereskedelmi (retail) parkjának nevezett, több mint 100 millió euróból megvalósítandó létesítményt Szászfenes község területén.

Főtér

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

Ez is érdekelheti

Hadnagy Attila az év utolsó meccséről, erősítésekről és az újabb Niczuly-csetepatéról

A Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila rövid betekintést nyújtott az év utolsó mérkőzésére készülő Sepsi OSK kulisszái mögé, szó esett a téli átigazolási időszakban várható erősítésekről, illetve Niczuly Rolandról is.

Ilyen gólszegény forduló még nem volt ebben a szezonban a Szuperligában (videóval)

Újabb játéknapon van túl a mezőny a Szuperligában, ám a gólzáporos mérkőzések elmaradtak: a 19. forduló mindössze 14 találatot hozott, ami az idény negatív rekordja. A hétfő esti rangadón pedig az év egyik legnagyobb kihagyott ziccerét jegyezhettük fel.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Kincsre lelt az OSK: Ignacio Heras úgy termeli a gólokat, amilyet rég látott Sepsiszentgyörgy

Egészen kivételes idényt fut Ignacio Heras, aki szeptemberben érkezett a Sepsi OSK-hoz. A spanyol csatár nemcsak folyamatosan betalál, hanem ezt olyan hatékonysággal teszi, amelyre hosszú évek óta nem volt példa Sepsiszentgyörgyön.

Szétválik a mezőny: az FK Csíkszereda a felsőházban, a Vasas Femina a túlélésért harcol

Lezárult a női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Szuperliga alapszakasza. Az FK Csíkszereda a harmadik helyről várja a felsőházi rájátszást, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina pedig a kiesés elkerüléséért harcol az alsóházban.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Kiütötte a sereghajtót, a Kovásznai Kárpátok telel a bajnokság élén

A tervek szerint a visszavágókból két fordulót még ebben az évben lejátszottak volna a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligában, de a csapatok úgy döntöttek, idénre ennyi elég volt, majd tavasszal folytatják a pontvadászatot. Kovászna telel a bajnokság élén.

Pontot rabolt a CFR a Craiovától, de messze a rájátszás

Látványos, fordulatos mérkőzésen játszott döntetlent az Universitatea Craiova és a Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában.

Még gombócból is sok, 12–0-ra verte az FK Csíkszereda a Székelyudvarhelyi Vasas Feminát

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának utolsó mérkőzésén az FK Csíkszereda a Vasas Feminát fogadta a Burus Csaba Sportparkban. A hazaiak esélyt sem adtak ellenfelüknek, kiütéses győzelemmel zárták az évet.

Idegenben kapitulált a Kézdivásárhelyi SE, marad a második helyen

Súlyos vereséget szenvedett idegenben a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján, a házigazda Sporting Liești mind a két félidőt 2–0-ra nyerte, így megőrizte vezető helyét a bajnoki tabellán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!