Négy év szünet után 2023-ban indult újra a Tusnádi Piliske, amely idén fennállásának 70. évfordulóját ünnepli. A csapat egy bajnoki ezüstéremmel és történelmi kupaszerepléssel tette emlékezetessé a jubileumi idényt.
Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.
Mérföldkőhöz érkezett egy újabb székelyföldi tehetség: Brugger Dániel már a Puskás Akadémia felnőttcsapatában is pályára lépett. Közben alakul az FK Csíkszereda kerete az új bajnokságra.
Kiemelkedően szerepeltek a székely lovasíjászok a kaposmérői Kassai-völgyben rendezett Nyílt Magyar Lovasíjász Bajnokságon. Csiszér Ivett megnyerte a női versenyt, az abszolút nyílt mezőnyben pedig második lett.
Bajnoki címmel zárta a szezont a Szépvízi MÜ, ám a klub nem él a 4. Ligás indulás lehetőségével. László Barna csapatvezető szerint a következő időszakban is az utánpótlás fejlesztése élvez elsőbbséget.
Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.
Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.
Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.
Kiemelkedően szerepelt a szerbiai Zrenjaninban rendezett WT-taekwondó Balkán Kupán és Balkán-bajnokságon a Csíki Titánok sportolója. Dombi Patrik ezüstérmet szerzett, majd hajszállal maradt le egy újabb dobogós helyezésről.
Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.
Több dobogós helyezéssel és bajnoki döntőre feljogosító minősítéssel zárták a karácsonkői díjugrató versenyeket a Kotormányi Kavalliera Sport Klub sportolói, akik két egymást követő megmérettetésen is eredményesen szerepeltek.
Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.
Hat székelyföldi csíki fiatal képviselte Romániát a portugáliai ifjúsági squash Világkupán. Hegyi Gergő az U13-as korosztályban a negyedik helyen végzett, de valamennyi versenyző értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott.
Javában zajlik az FK Csíkszereda stadionjában a gyepszőnyeg kicserélése. A munkálatok várhatóan még a hónap végén befejeződnek, miközben a csapat a Duna Kupára és az ausztriai edzőtáborra készül.
A csoportkör utolsó fordulójához érkeztek a csapatok a labdarúgó-világbajnokságon. A Székely Sport vb-tippjátékában ezúttal Herczeg Andrea, az FK Csíkszereda csapatkapitánya, a romániai válogatott tagja osztotta meg várakozásait.
Jelentősen emelkedett a romániai labdarúgó-bajnokságokban közreműködő játékvezetők és hivatalos személyek díjazása a 2026–2027-es idényre. A módosítás a 2. és a 3. Ligát érinti, az élvonalban egyelőre változatlanok maradtak a tiszteletdíjak.
Tizenöt mérkőzés, több mint kilencven fiatal labdarúgó és két napnyi közös élmény jellemezte a jubileumi Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Tornát, amelynek végén a KTE Kecskemét emelhette magasba a győztesnek járó serleget.
Nehéz, technikás terepen, erős nemzetközi mezőnyben értek el értékes eredményeket a VSK Csíkszereda tájfutói a Dobrudzsában rendezett Román Kupában, ahol három ezüstérmet is szereztek.