Az hétfőn derült ki, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is pozitív Covid-tesztet adott.
A magyar szövetség keddi közleménye szerint Varnyú – akárcsak Liu Shaoang – tünetmentes, terhelhető, és állandó felügyelet mellett készül tovább az olimpiára.
Az indulásukhoz öt egymást követő napon produkált negatív teszteredményre van szükség.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók arra készülnek, hogy ez a feltétel teljesül, így mindkét versenyző a csapat után utazhat majd Pekingbe.
A szakmai és orvosi stáb folyamatosan monitorozza az összes csapattag egészségi állapotát és minden lehetőségre felkészült az optimális összetételű válogatott pekingi indulására.
Varnyú az olimpián címvédőként rajthoz álló férfi váltóra volt nevezve, ez a múlt csütörtöki csapathirdetésen derült ki. A férfiak között az elmúlt évek eredményei alapján kiemelt három magyar versenyző, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry nem indult válogatón, elvileg ők szerepelnek a három egyéni számban (500, 1000, 1500 méter), valamint érdekeltek a férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is.
Az változatlanul kérdés, hogy a pozitív tesztet adó Liu Shaoang – aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak – és Varnyú mikor utazhat Pekingbe, a többiek ugyanis szerdán repülnek a kínai fővárosba. A férfiaknál még Nógrádi Bence jöhet szóba váltótagként. A múlt csütörtökön kijelölt tartalék Tiborcz Dániel.
A nőknél Jászapáti Petra volt védett a magyar szövetség döntése alapján, mellette Kónya Zsófia indulhat a három egyéni számban, valamint a vegyes váltóban. Az utazó tartalék Sziliczei-Német Rebeka.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyei jövő szombaton kezdődnek a téli olimpián.
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a múlt héten jelentette be, hogy 10–15 olimpiai pont megszerzését remélik a csapattól.
Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – szerezte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!