A címvédő és világcsúcstartó magyarok – akik négy éve Phjongcshangban megszerezték Magyarország történetének első aranyát a téli játékokon – a kínai fővárosban az elődöntőben egy rossz váltás miatt nem jutottak a nagydöntőbe, ahova öt csapat is beverekedte magát.
Az összeállítás ennek ellenére nem változott, így Varnyú Alex – aki koronavírus-fertőzése miatt csak a múlt héten csatlakozott a többiekhez – végül nem jutott szóhoz.
A B fináléban a hollandok és a japánok voltak az ellenfelek, a hajrában, az utolsó kanyarban Liu Shaolin remek előzéssel futamgyőztesként haladt át a célvonalon.
Az A-döntőben nem volt szabálytalanság és kizárás, a kanadaiak nyertek, így a magyarok összesítésben a hatodik helyen végeztek.
A szerdai versenynaphoz hozzátartozik, hogy a vegyesváltóval bronzérmes Jászapáti Petrát az elődöntőben, míg Kónya Zsófiát a negyeddöntőben zárták ki szabálytalan előzés miatt 1500 méteren.
A magyarok minden idők legsikeresebb téli olimpiáján három érmet is szereztek: Liu Shaoang 500 méteren győzött – ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok –, 1000 méteren harmadikként zárt, akárcsak a vegyesváltó. Ezen kívül 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig hatodik volt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!