A sportoló édesapja, Jeremy Kozuback az MTI-nek péntek reggel elmondta: csütörtök este a nemzetközi szövetség értesítette őt, hogy lánya várólistára került, és egyúttal lehetőséget biztosítanak számára arra, hogy kedvenc számában több napig tréningezzen, nem úgy, mint korábban slopestyle-ban, amelyben alig volt erre lehetősége.
Így aztán Kamilla nem szombat hajnalban, hanem majd szerdán utazik vissza Calgaryba” – tette hozzá.
Két napja a nemzetközi szövetség még azt közölte, hogy Kozuback nem indulhat big airben.
A 17 esztendős snowboardos eredetileg félcsőben szerzett pekingi kvótát – ebben a számban a 19. lett –, de előtte slopestyle-ban is szerepelhetett, mert egy japán versenyző sérülése miatt bekerült a mezőnybe. Csakhogy a veszélyes pályán csupán néhány órát gyakorolhatott, így aztán múlt szombaton – első magyar pekingi szereplőként – 28. lett.
A big air az egyetlen havas szám az olimpián, amelyet nem a hegyekben, hanem a fővárosi Big Air Soukangon, egy használaton kívüli hatalmas gyártelepen felépített ugratón rendeznek.
A versenyzők közel 80 méter magas mesterséges lejtőn csúsznak lefelé, és a megszerzett lendületből hatalmas ugrást hajtanak végre és közben több trükköt mutatnak be.
A big air selejtezőjét hétfőn, a döntőjét kedden rendezik.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!