A selejtezőből 22 induló próbált bekerülni a legjobb 12 közé, ami a csütörtöki fináléhoz kellett. A 17 éves magyar sportoló az első csúszásánál láthatóan a biztonságra törekedett, ugrásai nem voltak komplikálta. A zsűri 35,50 pontra értékelte a produkciót, mellyel a 16. helyen állt, a 12.-től közel 30 pontra volt.
A másodikban már lendületesebben ment, a korábbinál magasabbakat ugrott, ám a félcső utolsó szakaszánál rontott és elesett, így csupán 15 pontot érdemelt ki a bíráktól, s végül a 19. pozícióban zárt.
A selejtezőből a címvédő amerikai Chloe Kim jutott a legjobb eredménnyel döntőbe, melyet csütörtökön rendeznek.
„Nem ez a legerősebb számom, a szezon közben sem sokat gyakorlom, de szerencsére itt most ki tudtam használni mind a három edzésnapot. Új trükkökkel is próbálkoztam.
– mondta az M4 Sportnak Kozuback Kamilla, aki szombaton slopestyle-ban is elindulhatott, s ott a 28. helyen végzett.
Az alepsi síző Tóth Zita a 40. helyen végzett a női műlesiklók versenyében. A 19 éves magyar sportoló a hétfői óriás-műlesiklásban nem tudta befejezni az első csúszását, ezúttal viszont kiválóan koncentrált, s ugyan kisebb hibákat vétett a lejtőn, de összességében magabiztosan ment végig a pályán.
Az első futamot a 44. helyen zárta a 88 fős mezőnyben, aztán a másodikban is szépen sízett, így végül összesítésben – a győztes Petra Vlhovától (Szlovákia) közel 11 másodperccel elmaradva – a 40. pozícióban fejezte be szereplését.
Várom, hogy négy év múlva megint legyen olimpia, és azon is indulhassak, mert annyira jól éreztem magam. Csak pozitív élménnyel megyek haza” – mondta az MTI-nek Tóth Zita, akinek a következő fontos feladata, hogy – ahogy hazaért – jelentkezzen az érettségi vizsgára.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!