Napi két edzéssel zajlik a másodosztályú bajnokságban induló marosvásárhelyi csapat felkészülése – tudtuk meg Bálint László vezetőedzőtől, aki elmondta, nagyon zsúfolt a programjuk, és az edzések során mind az erőnléti, mind a taktikai felkészülésre hangsúlyt fektetnek, hogy a barátságos meccseken gyakorolva az első hivatalos mérkőzésig minél jobb formába kerüljenek.
Mint ismert, az együttes kerete nagy változáson megy keresztül.
Ezen a héten három újabb játékos érkezett, akik már részt vesznek az edzésprogramban. Az élvonalból szintén kiesett Pandurii Târgiu Jiutól két hátvéd, a 25 éves Florin Ilie és a 24 éves Cornel Ene, illetve az Aradi UTA-tól szerződtetett 27 éves Dumitru Muntean, aki hátvédként és középpályásként is bevethető. Korábban csatlakozott a csapathoz Florin Iacob, Robert Băjan, Rafael Licu, Maximiliano Laso, Alexandru Neagu, Denis Casian, Bogdan Onul és Cristian Raiciu.
Bálint László elmondása szerint a szakmai stábbal a keret véglegesítésén dolgoznak, de még több játékossal tárgyalnak, így a következő napokban, de a bajnokság kezdetéig is érkeznek új labdarúgók. Az együttes a hét végén még Marosvásárhelyen készül, szombaton 11 órától a Trans-Sil stadionban újabb barátságos mérkőzést játszik a Marosoroszfalui Mureșullal, miután egy héttel korábban 5–0-ra győzte le a megyei bajnokságban szereplő együttest.
Vasárnaptól az ASA elutazik a kéthetes brassói edzőtáborba, ahol három felkészülési mérkőzést (ellenfelei az Afumați, a Szászhermány és a Nagyszebeni Hermannstadt lesznek) játszik. Egyes információk szerint szóba került egy törökországi edzőtáborban való részvétel, azonban Bálint László közölte, ezt nem tudja megerősíteni, mivel erről a vezetőség nem értesítette, így egyelőre maradnak az eredetileg betervezett brassói felkészülésnél.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!