Néhány perces késéssel kezdődött a Ghencea Stadionban a találkozó, mivel a Steaua ultrái több petárdát durrantottak, a negyedik percben félbe is kellett szakítani a játékot a füst okozta rossz látási viszonyok miatt. Ezt követően a bukaresti szurkolótábor magyarellenes rigmusokat skandált és molinókat feszített ki, a drukkereket a hangosbemondó többszöri figyelmeztetése sem tudta lecsillapítani.
Az eseményekkel kapcsolatban az FK Csíkszereda közleményt adott ki.
„Az FK Csíkszereda csapatának a 2021. augusztus 4-én késő este lezajlott Bukaresti Steaua elleni bajnoki mérkőzésen a romániai áldemokrácia legsötétebb idejét felidéző fogadtatásban volt része.
A hadügyminisztérium kötelékébe tartozó, az Európai Unió viszonylatában példátlan módon közpénzből, tehát a magyarajkú adófizetők hozzájárulásából is fenntartott professzionista futballcsapat mintegy 2,5 ezer fős ultragyülekezete nyomdafestéket nem tűrő magyarellenes rigmusokkal,
a stadionokban évek óta tiltólistán szereplő pirotechnikai eszközök tömkelegének folyamatos használatával kísérelték meg megfélemlíteni az FK Csíkszereda csapatát és közvetetten a romániai magyar közösség egészét.
Különösen megdöbbentő az a tény, hogy az ultrák a gyalázatos „műsorukat” az állami klub támogatásával és hathatós segítségével vihették zavartalanul színre, hiszen a jogellenes cselekedetek folyamatos elkövetésének megakadályozására a stadionban, illetve a mérkőzésre kivezényelt többszáz fős biztonsági és karhatalmi erő, úgymond a füle botját sem mozdította.
Az FK Csíkszereda sportolói és szurkolói közössége, minden jóérzésű emberhez hasonlóan elítéli a Steaua–FK Csíkszereda mérkőzésen történteket és az ilyen és ehhez hasonló jog- és közösségellenes cselekedetek megelőzése érdekében felkéri a felelős állami szerveket és kiemelten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati szerepet vállaló tisztviselőit, hogy a törvény biztosította teljes eszköztár bevetésével a leghatározottabb módon lépjenek fel a közösségünk elleni gyalázás minden formája ellen.
Ugyanakkor hassanak oda, hogy a hadügyminisztérium kötelékébe tartozó sportegyesületnél vonják felelősségre az ultrák gyalázatos „műsorát” anyagilag támogató, azt lehetővé tevő és toleráló személyeket, tisztségviselőket”
– olvasható a Futball Klub Csíkszereda vezetőségének csütörtöki közleményében.
A mérkőzés után Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője is kitért értékelőjében az ellenséges hangulatra.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!