Első hivatalos mérkőzését játszotta az új Ghencea Stadionban a fővárosi együttes, amelyet nagyjából háromezerhétszáz szurkoló buzdított az FK elleni mérkőzésen.
Néhány perces késéssel kezdődött a találkozó, mivel a Steaua ultrái több petárdát durrantottak, félbe is kellett szakítani a játékot a füst okozta rossz látási viszonyok miatt. Ezt követően
a bukaresti szurkolótábor magyarellenes rigmusokat skandált és molinókat feszített ki, a drukkereket a hangosbemondó többszöri figyelmeztetése sem tudta lecsillapítani.
Az első félidőben sokáig nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani a csapatok, mindössze a szünethez közeledve, amikor hazai ellentámadásnál Zaharia lövése nem jelentett gondot Gyengének, a másik oldalon a Steaua védelmi hibája után Kovács lövése fölé szállt.
A folytatásban sokkal jobb volt a székelyföldiek játéka, főként pontrúgások után veszélyeztettek, Krusnauskas fejese egy védőn megpattanva kerülte el a kaput, Veregut fejesénél pedig a gólvonal elől mentettek.
A Steaua válaszul Răsdan révén próbálkozott, távoli lövése nem talált célt, de pár perccel később
a játék képével ellentétben mégis megszerezte a vezetést, szöglet után Chipirliu közelről lőtt a hálóba.
A végén az FK-nak megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, de Schieb csúnyán fölé bombázott, míg Hernando kevéssel a léc fölé fejelt.
Az FK Csíkszereda a második fordulóban hazai pályán játszik, hétfőn délután 4 órától az Astra Giurgiut fogadja.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!