Vasárnap este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga címvédőjét, az FCSB-t látta vendégül a kilencedik forduló összecsapásán. A bajnok eddig mindössze hat pontot gyűjtött a szezon első nyolc mérkőzésén. A másik oldalon a székelyföldiek az eddigi hét találkozójukon két egységet gyűjtöttek be, ezzel a tabella utolsó helyét foglalták el.
Finoman szólva nem esett egymásnak a két csapat, az első negyedórában jobbára a vendégeknél volt a játékszer, mezőnyben passzolgattak. A 16. percben Bîrligea húszról lőtte rá, magabiztosan hárított Pap.

Jól zárta a területeket Ilyés Róbert együttese, nem igazán ért el a kapuig az FCSB. Csordogált a meccs, amikor lehetett az FK ment előre, de gólszerzési lehetőségig nem jutottak el.
A 32. percben Olaru kapott jó labdát Tănasétól, tízről rászúrta, Pap védte. Túloldalt Bakos kissé kiszorított szituációból spiccelte rá, jól zárta a szöget a hálóőr.

A pihenő előtt nagyobb volt a vendégek nyomása, egy szabadrúgást követően Bîrligea fejjel csúsztatta kapura, itt már nagyot kellett védenie a csíki kapusnak, maradt a 0–0.
Végh távoli bombájával indult a második felvonás, kissé ment fölé. Sokkal élénkebb volt mindkét gárda ezen játékrészben. Az 55. percben az FCSB megszerezte a vezetést, egy szöglet után a csereként beálló Edjouma az ötösről bólintotta a bal alsóba (0–1).

Ceara harmincról lőtte rá, a léc alól Târnovanu kitornázta. Fennebb húzódott az FK Csíkszereda, nem fogta meg őket a bekapott gól, ellenfele leginkább a biztonságra törekedett.
Egy szögletből született az egyenlítő találat, a 82. percben a beívelés Pantea combjáról a hálóban kötött ki (1–1).
A végjátékban az FCSB loholt az újabb vezetés után, pár apróbb helyzetet hoztak össze. Túloldalt Dusinszki egy kipattanót küldött kapura, fogta a kapus.

Döntetlennel zárult a mérkőzés, az FCSB nem sokat mutatott, így maradt a tabella hátsó felében. Az FK Csíkszereda fegyelmezetten játszott, hitt abban, hogy képes pontot rabolni a címvédőtől.
Meglett a jutalma, de még az első élvonalbeli győzelmére várnunk kell.
FK Csíkszereda–FCSB 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Alexandru Pantea (82., öngól), illetve Malcom Edjouma (55.).
Városi Stadion, vezette: Iulian Călin.
FK: Pap – Bloj (Szalay. 82.), Hegedűs, Palmeș, Pászka – Végh (Dusinszki, 82.), Veres – Ceara, Bakos (Gergely, 90.), Szabó (Jebari, 67.) – Dolny (Eppel, 67.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
FCSB: Târnovanu – Cercel (Toma, 46.), Grahovac, Alhassan, Pantea – Olaru (Edjouma, 46.), Lixandru – Miculescu (Thiam, 46.), Tănase (Chiricheș, 69.), Cisotti (Ov. Popescu, 79.) – Bîrligea. Vezetőedző: Elias Charalambous.
| 2025. 09. 12. 21:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2025. 09. 13. 16:00 | Aradi UTA UTA | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3-3 |
| 2025. 09. 13. 21:30 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-1 |
| 2025. 09. 14. 15:45 | Galaci Oțelul Oțelul | FC Botoșani Botoșani | 0-1 |
| 2025. 09. 14. 18:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | 2-0 |
| 2025. 09. 14. 21:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FCSB FCSB | 1-1 |
| 2025. 09. 15. 18:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Unirea Slobozia Slobozia | 0-2 |
| 2025. 09. 15. 21:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Bukaresti Dinamo Dinamo | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 9 | 7 | 2 | 0 | 19-9 | 23 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 9 | 5 | 4 | 0 | 14-6 | 19 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 9 | 5 | 3 | 1 | 15-8 | 18 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 9 | 4 | 4 | 1 | 17-9 | 16 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 9 | 5 | 1 | 3 | 16-13 | 16 |
6 | Unirea Slobozia Slobozia | 9 | 4 | 2 | 3 | 13-10 | 14 |
7 | Aradi UTA UTA | 9 | 3 | 5 | 1 | 14-13 | 14 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 9 | 3 | 4 | 2 | 11-8 | 13 |
9 | Konstancai Farul Farul | 9 | 4 | 1 | 4 | 11-12 | 13 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 9 | 2 | 4 | 3 | 10-10 | 10 |
11 | FCSB FCSB | 9 | 1 | 4 | 4 | 11-15 | 7 |
12 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 8 | 1 | 4 | 3 | 12-17 | 7 |
13 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 9 | 1 | 4 | 4 | 7-12 | 7 |
14 | Petrolul Ploiești Petrolul | 9 | 1 | 3 | 5 | 7-12 | 6 |
15 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 0 | 3 | 5 | 8-20 | 3 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 9 | 0 | 2 | 7 | 8-19 | 2 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!