A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) ugyan még nem hozta nyilvánosságra a bajnoki csoportbeosztásokat és a pontos sorsolást, de az már biztos, hogy a hazai ifjúsági pontvadászat augusztus második hétvégéjén rajtol el. Az Elit Ligában szereplő U15-ös és U16-os korosztályok augusztus 9-én, az U17-esek és U18-asok pedig augusztus 10-én lépnek pályára először.
A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál július 7-én kezdték meg a nyári edzéseket. Dusinszki Zoltán szakmai igazgató tájékoztatása szerint a fiú utánpótlás minden korosztályában összeálltak az edzői stábok.
„Az U18-as csapatunk vezetőedzője Goran Kopunović lesz, aki Magyarországról érkezik, és a kilencvenes években a Ferencváros kiváló játékosa volt” – ismertette Dusinszki, hozzátéve, hogy a tapasztalt szakember szerepvállalása nagy előrelépést jelenthet.
Az U17-eseket Mitra Szilárd irányítja, aki havadtői születésű, és játékosként már megfordult klubunknál. Az U16-osokat Burus Bernát vezeti, aki tavaly az U15-ösöket edzette, most pedig egy korosztállyal feljebb folytatja a munkát. Az U15-ös csapatnál Fogarasi Zoltán lesz a vezetőedző, aki a Diósgyőri VTK-tól érkezett, és az utánpótlásképzésben jelentős tapasztalattal bír. A szakmai munkát több asszisztens és szakedző is segíti: Méhes Endre a két idősebb korosztály asszisztensedzőjeként dolgozik, Dénes Norbert felel az erőnléti felkészítésért, Lung Tiberiu pedig kapusedzőként tevékenykedik. A kisebb korosztályoknál Bartis Szabolcs, Bartók Alpár és Fodor Ervin egészítik ki az edzői csapatot” – mondta el a szakmai igazgató.
A nyári időszak nemcsak az edzésekről, hanem a felkészülési mérkőzésekről és a nemzetközi viadalokról is szól. A Székelyföld Labdarúgó Akadémia két korosztályban is hazai rendezésű nemzetközi tornán fogadja az ellenfeleket: az U17-esek számára idén is megrendezik a Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Tornát, amely már a nyolcadik kiírásához érkezik, az U15-ös korosztály számára pedig megrendezik a Burus Csaba-emléktornát, amely az elkötelezett szakember előtt tiszteleg, aki sokat tett a térségi utánpótlás-labdarúgásért.
Az U16-osok, az U15-ösök ceglédi edzőtáborba utaznak majd, ahol több felkészülési mérkőzést fognak játszani. Az U18-asok Dunaszerdahelyre mennek a Kukkonia Kupára, amelyen szintén a külhoni akadémiák és a Puskás csapatai vesznek részt.
A női vonalon is történtek változások. „A lányok utánpótlás-bajnokságaiban megjelent egy új korosztály, folyamatos a fejlődés, és egy kiválasztót is megtartottunk, így több új játékossal bővül akadémiánk kerete. A felnőtt női csapatnál edzőváltás történt, a változásokat hamarosan nyilvánosan is bejelentjük” – tette hozzá Dusinszki Zoltán.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!