Hirdetés

Visszavágna a bajnokesélyesnek a Sepsi OSK

Az ősszel megszorongatta hazai pályán soros ellenfelét a háromszéki gárda
Fotó: Pinti Attila

2021. január 12., 10:14

Rövid téli szünet után a visszavágókkal folytatódik a labdarúgó 1. Liga küzdelemsorozata, amelynek 16. fordulójában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az aranyérmes álmokat dédelgető Universitatea Craiova otthonában tesz kísérletet a pontszerzésre. A piros-fehérek visszaszerezhetik az oltyán csapat ellen a bajnokság legelején hazai pályán elhullatott pontjaikat.

2021. január 12., 10:14

Van miért visszavágniuk a piros-fehéreknek, hiszen a 2020–2021-es idény legelső mérkőzésén úgy szenvedtek egygólos vereséget a Craiovától, hogy miután több nagy lehetőséget is kihagytak, az ellenfél a meccs véghajrájában Elvir Koljic lesgyanús helyzetből szerzett találatával mind a három pontot elvitte Sepsiszentgyörgyről.

Hirdetés

A két együttes eddig kilenc alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ebből az oltyánoknak öt összecsapást sikerült megnyerniük, a Sepsi OSK három győzelemmel büszkélkedhet, egy mérkőzés pedig döntetlennel végződött. A párharc külön érdekessége, hogy a kilencből hét mérkőzésen 1–0-s végeredmény született, és a mostani erőviszonyokat tekintve is kiélezett küzdelemre számíthatunk.

Mivel a tél igazából csak most köszöntött be, a tavaszinak aligha nevezhető rajt előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője abban bízik, hogy csapata át tudja menteni az őszi szezon végén mutatott formáját. A szakember szerint rövid idő állt rendelkezésükre felkészülni a folytatásra, az időjárási viszonyok sem fognak kedvezni a labdarúgásnak, de igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez és megőrizni helyüket a rangsor első felében.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Nagyon kevés idő jutott a felkészülésre, alig egy hét, de ez idő alatt igyekeztünk felmérni, mennyit veszítettünk az erőnlétből, és megpróbáltunk elvégezni néhány finomhangolást a játékunkban. Elégedetlen vagyok abból a szempontból, hogy nem tudtunk edzőmérkőzéseket játszani, valamint tartani azt a programot, amit szerettünk volna, de nem panaszkodom, mert minden csapat hasonló helyzetben van.

A havazás is be fog zavarni, és ha az időjárás decemberben kegyes volt hozzánk, mostantól valószínűleg nehéz talajú pályákon kell majd edzeni és játszani. Ezek a körülmények, de mennünk kell tovább azon az úton, amelyen elindultunk.

Nehéz lesz a Craiova ellen, de a következő három fordulóban is, hiszen olyan ellenfelekkel találkozunk, amelyek a felsőházat célozzák meg. És amíg megtaláljuk a korábbi ritmusunkat, pragmatikusan kell játszanunk, minden kínálkozó lehetőséget kihasználva arra, hogy pontokat szerezzünk” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A székelyföldi csapat trénere azt is elmondta, célkitűzésük nem változott, ott akarnak lenni a felsőházi rájátszásban, főleg hogy az őszi idényük jól sikerült. Ez arra is kötelezi őket, hogy megmutassák, nem véletlenül tartoznak a bajnokság élmezőnyéhez, de azzal is számolniuk kell, hogy az ellenfelek jobban figyelnek majd rájuk és motiváltan fognak játszani ellenük.

A kedden 19.45-kor kezdődő Universitatea Craiova–Sepsi OSK találkozót a Kovács István, Ovidiu Artene, Mihai Marica által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Szabó István: négy vereség után egyre nehezebb, de jönni fognak a jó eredmények

Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.

Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

`
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Ovidiu Burcă: a szurkolók energiája segíthet a nehéz pillanatokban

Hazai pályán folytatja a bajnoki szereplést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely hétfőn este az FCSB-t fogadja a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Ovidiu Burcă vezetőedző vezette fel a rendkívül nehéznek ígérkező mérkőzést.

Szabó István: négy vereség után egyre nehezebb, de jönni fognak a jó eredmények

Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.

A gól már összejött, az áttörés még nem az FK-nak (videóval)

Három mérkőzés után megszülettek az FK Csíkszereda első góljai a labdarúgó Szuperligában, de a székelyföldiek ezúttal sem szereztek pontot: a duplázó Czékus találatai ellenére a Konstancai Farul 3–2-re nyert, az FK a hajrában szinte egyenlített.

Kulcsjátékosok nélkül készül a Farul az FK Csíkszereda ellen

Több alapjátékosát is nélkülözi majd a Konstancai Farul az FK Csíkszereda elleni szombati bajnokin. Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón részletesen beszélt a keret helyzetéről.

Látványos meccs nyitotta a Szuperliga negyedik fordulóját (videóval)

Nem bírt egymással pénteken este az Aradi UTA és a Bukaresti Rapid a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának nyitómérkőzésén. Végig nagy iramban játszottak a zuhogó esőben, és hiába a komoly lehetőségek, gól nem esett.

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Stabil védekezés és céltudatos támadás – így készült a Farul ellen az FK

Három forduló után továbbra is első góljára és első pontjára vár az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. A szombati, Konstancai Farul elleni idegenbeli mérkőzést Szabó István vezetőedző, Szabó Alex és Jozef Dolny vezette fel.

Kezdési időpontot kapott a székely derbi

A labdarúgó Szuperliga szervezői nyilvánosságra hozták az ötödik játéknap programját, melyből kiderül, hogy jövő szombaton rendezik meg az élvonal első székely derbijét, az FK Csíkszereda–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK mérkőzést.

Szembementek a trenddel: a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kilóg a sorból a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényében a 16 élvonalbeli klub közül 13 szerencsejáték-ipari vállalatot jelenít meg mezének legértékesebb reklámfelületén. A kivételek közé tartozik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!