Hirdetés

Visszatért Kolozsvárra a CFR többmilliós csatára

Lacina Traore legutóbb a tavaszi szezonban az Újpestnél játszott.
Fotó: Facebook/Újpest FC

2019. augusztus 15., 20:02

A Kolozsvári CFR csütörtökön hivatalos honlapján bejelentette Lacina Traore szerződtetését. Az elefántcsontparti csatár nyolc év után tért vissza a kolozsvári klubhoz, ahol elkezdődött pályafutása az európai labdarúgásban.

2019. augusztus 15., 20:02

Lacina Traore érkezéséről már hetek óta szóltak a hírek, a CFR vezetősége azonban csak nemrég egyezett meg a játékossal, aki az előző szezon második felében Magyarországon, az Újpestnél játszott, de nem érkezett vissza a csapat felkészülési időszakának kezdetére, még az edzőtáborba sem. Emiatt magyarországi sajtóhírek szerint az Újpest a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez akart fordulni, de mivel Traore megállapodott a CFR-rel, ezt végül mégsem tette meg.

Traore jelenleg nincs formában, így egy ideig biztosan nem lép pályára.

Mint ahogyan a kolozsváriak vezetőedzője, Dan Petrescu korábban nyilatkozta, a játékos gyenge fizikai állapotban van. Ez teljesen érthető, hiszen kihagyta a teljes nyári felkészülést, tétmérkőzést pedig már több mint három hónapja nem játszott.

Hirdetés

A 29 éves csatár a kolozsvári együttesnél kezdte pályafutását Európában, a CFR-nél 2008 és 2011 között játszott, 63 mérkőzésen 19 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott.

Ez idő alatt egyaránt kétszer nyerte meg a román bajnokságot és a kupát is.

A CFR mezében az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2010-ben. Archív •  Fotó: Agerpres Galéria

A CFR mezében az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2010-ben. Archív
Fotó: Agerpres

Ezután Oroszországba igazolt a Kuban Krasznodarhoz, ahol már dolgozott együtt Dan Petrescuval. Az orosz klub hatmillió eurót fizetett érte cserébe a CFR-nek, ez volt a legnagyobb összeg, amelyet a kolozsvári alakulat egy játékosért kapott.

A Kubannal mindössze egy idényt töltött, majd leigazolta az Anzsi Mahacskala, amely

18 millió eurót fizetett érte.

Aztán 2014 januárjában a Monacóhoz szerződött, amely azonban többször is kölcsönadta sorra az Evertonnak, a CSZKA Moszkvának, a Sporting Gijónnak és az Amiens-nek.

Traoré az elefántcsontparti válogatottban tizenhárom alkalommal lépett pályára, és négy gólt szerzett. Tagja volt a 2015-ben Afrika-kupát nyerő csapatnak is, de 2017 óta nem kapott behívót.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!