Gabriel Vașvari legutóbb még 2023 szeptemberében játszott hivatalos mérkőzésen a Jászvásári Polinál, amellyel feljutott az élvonalba. A szezon elején kevés játéklehetőséget kapott, így mivel az utóbbi években nem kímélték a sérülések, úgy döntött, hogy egy időre felhagy a labdarúgással.
A 38 éves játékos tavaly nyáron visszatért szülővárosába, Zilahra, ahol a 3. Ligában szereplő SCM vezetőségében sportigazgatóként tevékenykedett. Vașvari azonban meggondolta magát és mégis folytatja a labdarúgói pályafutását, bő egy éves kihagyás után a hétvégén pályára lépett a zilahi csapat barátságos mérkőzésén.
Vașvari egymás után kilenc teljes szezont játszott a hazai élvonalbeli bajnokságban az FC Botoșani, a Temesvári Poli és a Sepsi OSK csapataiban.
A székelyföldi együttesnél 2018 és 2022 között szerepelt, ahol a csapatkapitányi karszalagot is viselte, és utolsó évében Román Kupa-győzelmet ünnepelt.
Január végén a Zilahi SCM Vașvari mellett egy másik helyi kiválóságot, a szintén a karrierje végén lévő gólerős csatárt, Liviu Antalt is leigazolta, aki tavaly bajnoki és gólkirályi címet szerzett a litván első osztályú bajnokságban a Zalgirisszel, korábban pedig 2011-ben Romániában is bajnok volt a Galaci Oțelullal.
A Zilahi SCM-nek komoly tervei vannak ebben az idényben, célkitűzése feljutni a másodosztályba.
Az együttes remekül teljesít a 3. Liga 9-es csoportjában, ahol az első helyen zárta az őszi szezont, tizenöt mérkőzésen tíz győzelmet, négy döntetlent és egy vereséget összesített.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Lejátszották a labdarúgó 2. Liga osztályozós párharcának visszavágóját, amelyen a Sellenberki SK került ki győztesen a Bukaresti Dinamo SK-val szemben.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!