Hagyományosan Nagyiklódon rendezte hazai mérkőzését a Kolozsvári U, a műfüves pályán lejátszott találkozón a vendégeknél továbbra is hiányzott, az FK nem tudta nevezni a sérüléssel küszködő Szőke Esztert.
Már a 7. percben megszerezte a vezetést a székelyföldi együttes, amikor Mitri Rita betört a 16-os területre, majd a kapust is kicselezve, több láb között a hálóba lőtte a labdát (0–1). A 13. percben kettő volt közte, egy büntetőt Herczeg Andrea magabiztosan értékesített (0–2).
A 22. percben Herczeg jobb oldalról kapu elé ívelt labdájára Mitri csapott le elsőként, majd a pattanó labdát kapásból a felső léc alá küldte (0–3). Szünetben már négygólos volt a vendégek előnye, a 40. percben Fülöp Boglárka tört be a 16-os területére, majd több védők között a hálóba lőtte a labdát (0–4).
A második félidőben növelhette volna előnyét az FK Csíkszereda, többek között Ana Vlădulescu a felső kapufát találta el, a hazaiak pedig a 85. percben egy 18 méterről eleresztett, a hosszú felsőbe kikötött labdával, Mara Ciortea révén szépítettek.
Az FK Csíkszereda lánycsapata számára nagyon fontos mérkőzés következik, szerdán, május 14-én 15 órától a 2. Liga 1. csoportjának éllovasát, a CSM Alexandria együttesét fogadja a női labdarúgó Román Kupa elődöntőjében.
Kolozsvári U–FK Csíkszereda 1–4 (0–4).
Gólszerzők: Mara Ciortea (85. perc), illetve Mitri Rita (7. és 22.), Herczeg Andrea (13., büntetőből) és Fülöp Boglárka (40.).
Játékvezetők: Vladimir Andrei Nagy (Aranyosmohács), Daniel Popa (Topánfalva) és Răzvan Voicu (Kudzsír). Megfigyelők: Marius Cozma és Gabriel Ioan Barjac (mindketten Zilah).
Kolozsvári U: Martina Inés Pagura – Shaira Pera, Mara Ciortea, Varó Helga Renáta, Andrea Pînzariu, Ana Maria Gorgan, Daiana Oneț, Carmen Marcu, Iulia Șova, Sonia Bumbar, Simon Sighertău.
Cserejátékosok: Ștefania Andrieș (kapus), Alexia Niculescu, Mara Bâtea, Meda Nicușan, Alexandra Iușan, Irina Cicoș, Adina Borodi.
Stáb: Ioana Vela (vezetőedző), Alin Rus (másodedző), Roland Bindea (erőnléti edző), Carina Ciurean (kinetoterapeuta), Sanda Chița (orvos), Sorin Vulturar (a csapat képviselője)
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Ana Maria Vlădulescu, Balázs Eszter, Haraszti Fanni, Magyarics Zoé, Nyéki Anna (Orbán Aranka, 52.), Antal Anita (Balázs Csilla, 60.), Herczeg Andrea, Mitri Rita (Tóbik Melánia, 52.), Fülöp Boglárka (Erős Teodóra, 75.), Nombot Annabelle (Lőrincz Kitti, 75.). Cserejátékosok: Balog Boglárka (kapus), Feketevízi Tímea, Geréd Erika és Tănase Dorina. Stáb: Kollár Péter Ferenc (vezetőedző), Gohér Gergő (másodedző), Mikó László (kinetoterapeuta), Ferencz Levente (kapusedző), Gál Ervin (csapatképviselő).
| 2025. 05. 10. 15:00 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 1-4 |
| 2025. 05. 11. 13:00 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | 9 | 8 | 1 | 0 | 20-4 | 65 |
2 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 10 | 5 | 2 | 3 | 20-10 | 52 |
3 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 10 | 1 | 1 | 8 | 6-29 | 35 |
4 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | 9 | 2 | 2 | 5 | 13-16 | 32 |
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!