Az FK Csíkszereda nagy meglepetésre mindhárom pontot „elrabolta” a Bukaresti Rapidtól a másodosztályú román labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában. A két csapat első egymás elleni tétmérkőzésén, 2019 őszén szintén a háromszoros román bajnok és 13-szoros kupagyőztes maradt alul (1:0), ezúttal viszont még egyértelműbb volt a csíkszeredai együttes győzelme.
A kiegyensúlyozott első félidő legnagyobb lehetőségét a bukarestiek puskázták el, Cătălin Hlistei révén a 37. percben. A második játékrész elején az FK letámadása két gyors gólt ért a behavazott pályán. Juan Bauza szöglet után tekert kapásból a hálóba, majd Csürös Attila duplátzta meg az előnyt egy ellentámadáson.
A fővárosi vasutasgárda kezezésért megítélt tizenegyesből szépített, kiegyenlíteni viszont nem tudott. Az FK egy óriási Palmeș-mentésnek is köszönhetően maradt előnyben, majd a végén Jebari kiválóan eltalált lövéssel állította be az 1–3-as végeredményt.
Az FK diadalával ideiglenesen feljött a tabella második helyére, s bár csak három teljes forduló maradt hátra az alapszakaszból, Valentin Suciu vezetőedző szerint még mindig korai a felsőházi rájátszásról beszélni.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!