Hirdetés

Vereséggel kezdte európai kupamenetelését a Kolozsvári CFR

Egy pontrúgás okozta a CFR vesztét Kazahsztánban
Fotó: fcastana.kz

2019. július 09., 18:19

Megvoltak a helyzetei, de nem tudta elkerülni a vereséget a Kolozsvári CFR, a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének első mérkőzésén egygólos hátrányba került a kazah FC Asztana otthonában.

2019. július 09., 18:19

A kazahsztáni fővárosban, Nurszultánban megrendezett kedd délutáni találkozóra öt helyen is változtatott csapata kezdő felállásán Dan Petrescu vezetőedző a múlt szombati, FC Viitorul ellen elveszített Szuperkupa-mérkőzéshez képest. Két játékos, Andrei Burcă középhátvéd és Mateo Susic jobbszélső bemutatkozott a CFR-nél.

Hiányzott viszont az egyik edzésen lesérült Damjan Djokovici és az egy ideje szívproblémákkal küszködő George Țucudean.

Hirdetés

A kazahoknál az elejétől a pályán volt a román válogatott Dorin Rotariu, aki csapata egyik legjobbjának bizonyult.

A kolozsvári csapat jutott elsőként nagy lehetőséghez, amikor a 10. percben Emmanuel Culio labdaszerzés után kevéssel lőtt mellé. Ezután enyhe mezőnyfölényben játszott az Asztana, de csak kisebb helyzetei voltak, így a szünetben döntetlenre álltak a felek.

Szünet után még sokáig nem esett találat, majd a 68. percben a hazaiak egy szögletnél előnyhöz jutottak Posztnyikov közeli góljával. A végéig két újabb, nyáron igazolt játékos lépett pályára a CFR-nél, amelynek 

megvolt az esélye az egyenlítésre, de Sebastian Mailat beadásából Billel Omrani kihagyta a meccs ziccerét.

A kolozsvári együttes vesztesen távozott a műfüves Astana Arénából, de hazai pályán még kiharcolhatja a továbbjutást, a párharc visszavágóját jövő héten szerdán 21 órától rendezik Kolozsváron.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, odavágó:
FC Asztana–Kolozsvári CFR 1–0 (0–0),
gólszerző: Posztnyikov (68.).
Asztana: Erich – Rukavina, Posztnyikov, Simunovic, Bejszebekov – Logvinyenko, Tomaszov (Janga, 59.), Majevszki, Sigurjonsson, Murtazajev (Mubele, 84.) – Rotariu. Edző: Roman Grigorcsuk.
CFR: Arlauskis – Susic, Burcă, Vinicius, Camora – Culio, Hoban (Rondon, 76.), Bordeianu (Luis Aurelio, 90.), Deac, Păun (Mailat, 65.) – Omrani. Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Lawrence Visser (belga).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!