Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában pénteken délután a Besztercei Gloria ellen győzelemre volt szüksége a Marosvásárhelyi SE-nek ahhoz, hogy életben tartsa reményeit a felsőházba jutásra.
A mérkőzés folyamán több nagy lehetőséget is kialakított a vendég együttes, de pontatlanok voltak a befejezésnél. A szünetben még gól nélküli döntetlen volt az állás, aztán a hazaiak az 55. percben szabadrúgásból belőtték a győztes találatukat.
„Az én szemszögemből egy nagyon jó meccset játszottunk, támadásban és védekezésben is magas szinten voltunk. Nagyon jó helyzeteink adódtak, de sajnos nem tudtunk két, vagy akár három gólt is szerezni egy minden szempontból kiváló csapat ellen” – nyilatkozta Flavius Sabău, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője.
A tréner szerint a találkozó folyamán több kétes játékvezetői ítélet is volt ellenük, az elején egy piros laptól kímélték meg a házigazdákat egy utolsó védőként elkövetett szabálytanságnál, a három pontot jelentő gólját a Gloria nagyon könnyen megítélt szabadrúgásból szerezte, a végén pedig nem kaptak büntetőt, amikor Gligát egyértelműen felrúgták a tizenhatoson belül.
A minimális vereséggel eldőlt, hogy a marosvásárhelyi csapat már nem juthat be a felsőházba, függetlenül attól, hogy milyen eredményt ér el az alapszakasz utolsó fordulójában az Alsógáldi Industria ellen.
„Számomra a legfontosabb az, hogy építsem a csapatot, ez a teljesítmény pedig a jövőre nézve biztató. Az alsóházban a kiesés elkerülése a célom, jövőben pedig mindenképpen szeretnénk bejutni a felsőházi rájátszásba” – közölte Flavius Sabău.
| 2024. 03. 15. 15:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 1-0 |
| 2024. 03. 15. 15:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 0-3 |
| 2024. 03. 16. 15:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 2-1 |
| 2024. 03. 16. 15:00 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2-0 |
| 2024. 03. 16. 15:00 | Alsógáldi Industria Alsógáld | Medgyesi SK Medgyes | 1-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 17 | 12 | 4 | 1 | 36-12 | 40 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 17 | 10 | 4 | 3 | 21-10 | 34 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 17 | 9 | 3 | 5 | 30-16 | 30 |
4 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 17 | 8 | 4 | 5 | 29-15 | 28 |
5 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 17 | 8 | 4 | 5 | 27-24 | 28 |
6 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 17 | 7 | 3 | 7 | 30-26 | 24 |
7 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 17 | 7 | 2 | 8 | 24-32 | 23 |
8 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 17 | 2 | 6 | 9 | 18-27 | 12 |
9 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 17 | 1 | 6 | 10 | 20-45 | 9 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 17 | 1 | 4 | 12 | 9-37 | 7 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!