Folytatódik az FK Csíkszereda rossz hazai sorozata: a csíki együttes a Farul elleni 0–4-es bajnoki után 1–0-s vereséget szenvedett a Kolozsvári U Olimpia ellen a női labdarúgó Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
A Burus Csaba Sportparkban szerda délután megrendezett találkozón az FK Csíkszereda mezőnyfölényben futballozott, sok szabadrúgást harcolt ki az ellenfél tizenhatosának közelében, a szögletarány pedig 11:1 volt a hazaiak javára.

A helyzeteit azonban nem tudta kihasználni a csíki csapat, míg a vendégek kevés lehetőségük egyikéből megszerezték a győztes gólt.
A mérkőzés egyetlen találata a 33. percben született: Sonia Bumbar kihasználta a csíki védelem hibáját, és megszerezte a vezetést a kolozsváriaknak (0–1). A második félidőben is az FK Csíkszereda támadott többet, ugyanakkor a vendégek kétszer is veszélyesen kontráztak, ám Böröcz Bettina bravúros védésekkel tartotta életben a hazai reményeket.

A legnagyobb lehetőség a 81. percben adódott az FK előtt: kezezés miatt büntetőhöz jutott a csíki csapat, Ana Maria Vlădulescu lövését azonban Elizabeth Todd kivédte.
A visszavágót május 20-án rendezik a kolozsváriak otthonában, addig azonban még egy fontos találkozó vár a két együttesre: vasárnap 13 órától bajnoki mérkőzésen ismét összecsap egymással a Csíkszereda és a Kolozsvár – újra a csíkszeredai Burus Csaba Sportparkban.

FK Csíkszereda–Kolozsvári U Olimpia 0–1 (0–1).
Gólszerző: Sonia Bumbar (33.).
FK Csíkszereda: Böröcz Bettina – Geréd Erika, Balázs Csilla (Jehona Shala, 65.), Szabó Szófia, Hana Rosenblatt, Kis Anita, Herczeg Andrea (Orbán Aranka, 67.), Fülöp Boglárka, Ana Maria Vlădulescu, Zvenyák Johanna (Nombot Annabelle, 57.), Lindsey Porter. Vezetőedző: Szeitl Szilvia.
Kolozsvári U Olimpia: Elizabeth Todd – Andreea Pînzariu, Varó Helga, Erin van Dolder, Daiana Oneț, Simona Sigheartău, Sonia Bumbar, Tanya Maier, Adina Borodi, Carmen Marcu, Mara Ciortea. Cserék: Irina Cicoș, Meda Micușan, Alexia Niculescu, Andrea Candea, Ana Maria Gorgan, Rebeca Neagu, Shaira Pera, Ștefania Andrieș. Vezetőedző: Andra Vela.
Játékvezetők: Mădălina Gherghi (Buftea), Bianca Florea és Mădălina Dinu (mindketten Ploiești).
A másik elődöntőben:
Konstancai Farul–Besztercei Gloria 1–0 (0–0).
Gólszerző: Violeta Bogoș (65.).
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!