A 26 éves játékos körül hatalmas volt az érdeklődés a Szuperligában – neve felmerült a Bukaresti Dinamo, az Kolozsvári U és a Kolozsvári CFR kapcsán is –, azonban végül Törökország mellett döntött.
A három évre szóló szerződés értelmében a legutóbbi szezonban a török bajnokság 11. helyén záró csapatban, a Konyasporban folytatja pályafutását.
A bemutatóvideóban a klub nem is rejtette véka alá az elismerést: „A nagy mester” – így harangozták be új igazolásukat a közösségi médiában.
Ștefănescut a FCSB 2023 nyarán igazolta a Sepsitől 1,3 millió euróért, a klub köszönetet mondott a játékosnak, aki három trófeát – két Szuperkupát és egy bajnoki címet – nyert a fővárosi csapattal.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!