Hirdetés

Vb-selejtező: női játékvezetőket delegáltak a román-liechtensteini mérkőzésre

Katerina Monzul a férfi élvonalban is bíráskodik hazájában
Fotó: Twitter

2021. augusztus 30., 14:10

Ukrajnából érkező, női játékvezetői egység irányítja a szeptember 5-i Románia–Liechtenstein találkozót a labdarúgó-vb európai selejtezőjének ötödik fordulójában – közölte a román szövetség információira hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

2021. augusztus 30., 14:10

A román labdarúgó-válogatott történetében ez lesz az első olyan mérkőzés, amelyen női játékvezető fújja majd a sípot. A bukaresti Nemzeti Arénában rendezendő, szeptember 5-i találkozót egy harkovi származású hölgy, az építészmérnöki végzettségű Katerina Monzul vezeti.

Hirdetés

A 40 éves játékvezető munkáját Marina Sztrilecka és Szvetlana Gruso partjelzőként, míg Ljudmila Telbuh tartalékbíróként segíti.

Katerina Monzul már 2016 óta vezet mérkőzéseket az ukrán férfi élvonalban, a harkovi hölgy 2014-ben a női Bajnokok Ligája, majd egy évvel később a női világbajnokság döntőjén is szerephez jutott.

A mérkőzés abból a szempontból is érdekes, hogy közel két év után először lehetnek nézők a román válogatott bukaresti összecsapásán, ráadásul ez lesz a nemzeti csapat első olyan hazai találkozója, amelyen videobírót alkalmaznak.

Románia labdarúgó-válogatottja ezt megelőzően szeptember 2-án Izlandon játszik a vb-selejtező J-csoportjában, ahol három forduló után három ponttal a negyedik helyet foglalja el.

Mirel Rădoi szövetségi kapitány csapata a Liechtenstein elleni bukaresti találkozót követően szeptember 8-án Észak-Macedónia együttesével csap össze Szkopjében.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!