Dan Petrescu csapata nem tudta teljesíteni a szezon eleji célkitűzését, mégpedig bejutni a Konferencia Liga csoportkörébe, miután a selejtező utolsó fordulójában meglepetésre elveszítette a ciprusi Páfosz elleni párharcot. A kolozsvári klub emiatt nagyjából hárommillió eurótól esett el, amelyet az európai szövetség biztosított volna számára a főtáblán való szereplésért.
A klubvezetőség hirtelen stratégiát kellett váltson, a pénzkiesés miatt kénytelen volt eladni egyik kulcsemberét.
Daniel Bîrligeát kivásárolta a szerződéséből a bajnoki címvédő FCSB, amelynek tulajdonosa, Gigi Becali kétmillió eurót fizetett ki a CFR-nek, ehhez további kétszázezer adódik hozzá, amit a játékos és az ügynöke fog megkapni.
A 24 éves támadó, aki 101 mérkőzésen 29 gólt szerzett a CFR színeiben, a következő öt szezonra kötelezte el magát a fővárosiakhoz,
a szerződésében pedig egy érdekes záradék is szerepel, ebben az időszakban ugyanis nem léphet pályára volt csapata elleni egyik mérkőzésen sem.
A helyzet pikantériája, hogy a következő bajnoki fordulóban a CFR és az FCSB éppen egymással játszanak...
Bîrligea távozása ellenére a csatár poszton a kolozsváriaknak van alternatívájuk, hiszen a nyáron jelentős összegért szerződtették Louis Munteanut a Konstancai Farultól, akinek azonban még bizonyítania kell, továbbá szintén új igazolásként érkezett a moldovai Virgiliu Potolachi, valamint a nigériai Peter Michael is remek opció lehet a szakvezetés számára.
A kolozsváriak a múlt hétvégén még bejelentettek egy távozót, a koszovói hátvéd, Armend Thaqi hagyta el az együttest.
Mi több, a következő napokban vélhetően újabb játékosok igazolnak el,
legalábbis erről nyilatkozott a CFR finanszírozója, Nelu Varga a Prosport portálnak. Elmondása szerint Anton Kresic, Matija Boben és Arlind Ajeti távozhatnak, mindhármuknak Törökországból vannak ajánlatai, illetve utóbbinak Szaúd-Arábiából is.
A Kolozsvári CFR jelenleg két frontra összpontosít: a bajnokságra és a Román Kupára. A Szuperligában nyolc forduló után a 4. helyen állnak, hét mérkőzésből 13 pontot szereztek, de egy meccsüket elhalasztották, míg a kupasorozat csoportkörében hamarosan megismerik az ellenfeleiket.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!