Nagyon gyenge teljesítménnyel rukkolt elő a sepsiszentgyörgyi csapat a múlt hétvégi bukaresti kiszállásán, ahol három góllal maradt alul a címvédő FCSB-vel szemben, de ennél jóval nagyobb különbséggel is kikaphatott volna. A klub vezetősége nem nézhette tétlenül azt, hogy pocsék évkezdeten vannak túl, így a hét elején Hadnagy Attila sportigazgató megbeszélést tartott a szakmai stábbal, és azt tanácsolta nekik, hogy valamit változtassanak és rázzák fel a csapatot.
Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője sajtótájékoztatón elmondta, az FCSB elleni gyengén sikerült mérkőzés után fel kellett ébreszteni a játékosokat, mert amit ott mutattak – kivéve az első öt percet – egyáltalán nem volt megfelelő.
„Beszéltünk erről a meccsről, próbáltuk rendezni a problémáinkat. A játékosok el kell fogadják azt a tényt, hogy nem tettek meg mindent a pályán.
– közölte.
Az ellenfélről megjegyezte, a Hermannstadtnak eléggé összeszokott csapata van, nagy változások nem történtek a keretében.
De, bízom benne, a meccs kezdetén készen fogunk állni arra, hogy a három pontot itthon tartsuk, és ezzel közelebb kerüljünk a célunkhoz” – fogalmazott Suciu.
A Sepsi OSK-hoz a téli szünetben igazolt Sebastian Mailat elmondása szerint biztosan kiegyensúlyozott meccs lesz, mint a bajnoki mérkőzések nagy része, ráadásul kevés pont választja el egymástól a két csapatot.
Az FCSB elleni találkozóról közölte, fájó vereség volt, amit követően voltak beszélgetések a szakmai stábbal, de úgy véli, hogy jó közösséget alkotnak, és a nagyszebeniek elleni győzelemmel teljesen elfelejthetik azt a kudarcot.
– jelentette ki a balszélső.
A két csapat egyaránt a középmezőnyben foglal helyet és öt pont a különbség közöttük, a Sepsi OSK a 7. helyen áll és mindenképpen győzelemre van szüksége ahhoz, hogy életben tartsa a felsőházi rájátszásba jutási reményeit, míg a Hermannstadt a 9. a tabellán, és már csak minimális esélye van a play-offra.
Ebben a szezonban az első egymás elleni bajnoki meccsükön a Sepsi OSK fölényesen győzött idegenben, tavaly októberben a 12. fordulóban 4–0-ra ütötte ki a szebenieket.
A háromszéki együttesnél továbbra is vannak keretgondok, a korábban lesérült Cosmin Matei még nem tért vissza, míg Gabriel Debeljuh és Bogdan Oțeliță hosszú kihagyás után újra elkezdték az edzéseket a csapattal, de még egy hétre szükségük van ahhoz, hogy a következő mérkőzésen már bevethetők legyenek.
A Sepsi OSK és az FC Hermannstadt találkozója pénteken 17 órától kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 tévécsatorna. A mérkőzést Viorel Flueran vezeti, a partjelzők Cristian Ilinca és Daniel Vlase lesznek, míg a VAR-szobában Iulian Dima és Adrian Cojocaru ülnek majd.
| 2025. 02. 14. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-3 |
| 2025. 02. 14. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Galaci Oțelul Oțelul | 2-1 |
| 2025. 02. 15. 15:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Aradi UTA UTA | 0-1 |
| 2025. 02. 15. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Konstancai Farul Farul | 0-2 |
| 2025. 02. 16. 16:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-1 |
| 2025. 02. 16. 20:45 | Gloria Buzău Gloria | FCSB FCSB | 0-2 |
| 2025. 02. 17. 17:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Unirea Slobozia Slobozia | 3-2 |
| 2025. 02. 17. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FC Botoșani Botoșani | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 26 | 12 | 10 | 4 | 46-30 | 46 |
2 | FCSB FCSB | 26 | 12 | 10 | 4 | 38-23 | 46 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 26 | 12 | 9 | 5 | 40-24 | 45 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 26 | 12 | 9 | 5 | 38-23 | 45 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 26 | 11 | 12 | 3 | 36-22 | 45 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 26 | 9 | 12 | 5 | 31-24 | 39 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 33-29 | 37 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 26 | 8 | 13 | 5 | 28-25 | 37 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 26 | 8 | 8 | 10 | 28-35 | 32 |
10 | Konstancai Farul Farul | 26 | 7 | 10 | 9 | 25-33 | 31 |
11 | Aradi UTA UTA | 26 | 7 | 9 | 10 | 25-30 | 30 |
12 | Galaci Oțelul Oțelul | 26 | 6 | 11 | 9 | 20-26 | 29 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 26 | 7 | 4 | 15 | 26-42 | 25 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 26 | 5 | 9 | 12 | 22-34 | 24 |
15 | Jászvásári Poli Jászvásár | 26 | 6 | 5 | 15 | 24-43 | 23 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 26 | 5 | 4 | 17 | 23-40 | 19 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!