A Petrolul rangadót nyert, és ezzel hét pontra nőtt az előnye üldözőivel szemben. Az FK Csíkszereda a 7. helyen telel, de maradtak esélyei a felsőházba jutáshoz, arra, hogy az első hat között zárja az alapszakaszt.
Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, hogy a csapat vakációt kapott, a felkészülést a tervek szerint január 12-én kezdik el újra.
„Az első öt forduló kivételével nagyjából elégedett vagyok a csapat őszi teljesítményével, öt forduló után fel tudtunk állni, magunkra találtunk, és sorozatban pontokat szereztünk. Ez az egyik pozitívuma az őszi szezonnak.
Volt azonban három olyan mérkőzés, a Metaloglobus elleni idegenbeli döntetlen, illetve a Buzău elleni hazai vereség, és szintén hazai környezetben a Slobozia elleni gól nélküli döntetlen, ahol pontokat hullattunk el, a játék képe alapján azokon a meccseken több pontot szerezhettünk volna” – mondta el Suciu.
A vezetőedző szerint az FK Csíkszereda erősíteni szeretne a téli szünetben, de ezek tervek, egyelőre konkrét neveket nem tudott mondani a sajtónak.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Petrolul Ploiești Petrolul | 16 | 14 | 0 | 2 | 35-5 | 42 |
2 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 16 | 10 | 5 | 1 | 33-12 | 35 |
3 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 16 | 11 | 0 | 5 | 25-14 | 33 |
4 | Concordia Chiajna Concordia | 16 | 9 | 5 | 2 | 17-6 | 32 |
5 | FC Buzău Buzău | 16 | 8 | 4 | 4 | 39-12 | 28 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 16 | 8 | 4 | 4 | 20-11 | 28 |
7 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 16 | 8 | 2 | 6 | 26-22 | 26 |
8 | Unirea Slobozia Slobozia | 16 | 6 | 6 | 4 | 21-13 | 24 |
9 | Sellenberki SK Sellenberk | 16 | 6 | 5 | 5 | 18-21 | 23 |
10 | Dési Unirea Dés | 16 | 6 | 4 | 6 | 15-14 | 22 |
11 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 16 | 6 | 4 | 6 | 18-20 | 22 |
12 | Jászvásári Poli Jászvásár | 16 | 6 | 3 | 7 | 20-16 | 21 |
13 | Temesvári Ripensia Ripensia | 16 | 5 | 6 | 5 | 17-18 | 21 |
14 | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 16 | 6 | 2 | 8 | 18-22 | 20 |
15 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 16 | 5 | 5 | 6 | 15-19 | 20 |
16 | Brassói FC Brassói FC | 16 | 3 | 3 | 10 | 14-28 | 12 |
17 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 16 | 2 | 2 | 12 | 13-44 | 8 |
18 | Dunărea Călărași Dunărea | 16 | 1 | 4 | 11 | 12-33 | 7 |
19 | Astra Giurgiu Astra | 16 | 5 | 4 | 7 | 17-22 | 5 |
20 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 16 | 0 | 2 | 14 | 7-48 | 2 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!