Hirdetés

Utánpótlás focitornák hete Gyergyószentmiklóson

Kedden a 2013-as korosztályé volt a főszerep
Fotó: Gergely Imre

2023. augusztus 08., 18:05

Már sok évre visszatekintő hagyománynak számít, hogy augusztusban gyermekek veszik birtokba a gyergyószentmiklósi labdarúgópályákat. Ezen a héten hat korosztálynak rendez tornákat a Jövő FC.

2023. augusztus 08., 18:05

Elsőként a 2013-as születésűek találkoztak kedden, majd a hét további napjain más és más korosztályú focicsapatok játszanak egymással. Az idén a főtámogatónak köszönhetően Csata und Csata Junior's Cup néven megszervezett labdarúgó-eseménysor színes mezőnyt vonultat fel.

Hirdetés

Amint Rokaly Attila, a Jövő FC ügyvezetője elmondta, a házigazda gyergyói csapatok mellett Marosvásárhely, Brassó, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Piatra Neamț, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Kraszna labdarúgása is képviselteti itt magát.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A lebonyolítás változott az utóbbi évekhez képest, eddig több hétvégére felosztva szervezték meg az adott korosztályok megmérettetéseit. Most egy hétre töltik meg élettel a sporbázist a csapatok. Ami nem változik: most is szeretettel várják a szülőket, érdeklődőket a mérkőzésekre. A kezdési időpontokat még csak az első két napra véglegesítették.

Kedden a 2013-as korosztályé volt a főszerep, szerdán 11 órától pedig a 2012-esek játszanak. Csütörtök a 2014-esek, pénteken a 2016-osok, szombaton a 2015-ösök, míg vasárnap a 2017-esek következnek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Edzőtáborban készülnek a piros-feketék akadémiai együttesei

Edzőtáborokkal és váltakozó intenzitású, hathetes felkészülési időszakkal készülnek a tavaszi folytatásra a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia csapatai. A felkészülési időszakrol Dusinszki Zoltán sportszakmai igazgató nyilatkozott.

Nyolc fiatal debütált: az FK Csíkszereda élen jár az U21-esek szerepeltetésében

Nyolc fiatal mutatkozott be az élvonalban a piros-feketéknél, ezzel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) statisztikája szerint az FK Csíkszereda adta a legtöbb lehetőséget U21-es labdarúgóknak a Szuperliga őszi idényében.

Idén is összegyűltek a Start 2000 focicsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, és emellett egy jót futballoztak.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

A Puskás Akadémia emeberhátrányban, tizenegyespárbajban ejtette ki az FCSB-t

Bejutott az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája, a Youth League legjobb 32 csapata közé a Puskás Akadémia együttese. A magyar korosztályos bajnok büntetőpárbajban nyert a román bajnok FCSB ellen.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Közel voltak a hibátlan mérleghez a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Egy vereségen múlt a hibátlan hétvége a labdarúgó Elit és Ifjúsági Kupa 2. fordulójában. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai összesen hét mérkőzést zártak győzelemmel.

Vereséggel zárták az év utolsó bajnoki fordulóját az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai

Hétközi fordulóval zárták az évet az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai: az Elit Ligában az U17-esek a hatékonyabb Craiovától kaptak ki, míg az Ifjúsági Ligában a piros-feketék emberhátrányban maradtak alul az FC Argeș ellen.

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

Sikerek és nagy csaták az utánpótlás-rájátszásban

Fordulatos hétvégét hozott a labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának negyedik, illetve ötödik fordulója: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fiataljai egyaránt nagyot küzdöttek, a Hargita megyeieknél több fontos győzelem is született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!