Mesebeli volt az U17-esek mérkőzése, ahol a vendég Craiova a mérkőzés elején 2–0-ra és 3–1-re is vezetett, szünetben is a vendégek voltak előnyben (2–3).
A második félidőt azonban 5–0-ra nyerte a Szakál Csaba és Burus Bernát által felkészített székelyföldi együttes.
Érdekesség, hogy a találkozót megtekintette Bálint László György (Gyuszi), az FK Csíkszereda – és többek között a Marosvásárhelyi ASA, az Aradi UTA, illetve a Craiovai U – korábbi edzője is. A brassói szakembernek a fia, Bálint Erik a Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál focizik, az U17-es csapatnak a középhátvédje.
Az Ifiligában a csapatok többsége U18-as korosztályú játékos kell legyen, de pályára léphet csapatonként három U21-es játékos is. A Craiova ennek a korosztálynak a címvédője, Romániát az ifjúsági Bajnokok Ligájában képviseli – az első meccsén, hazai pályán 1–0-ás vereséget szenvedett a Belgrádi Partizántól.
A csapatok tartalékosan álltak fel a csíkszeredai mérkőzésen, hiszen mindkét klubtól négy-négy játékos kapott behívót a korosztályos válogatottakba. Az FK-tól Simon Máé és Becze-Máéthé Mátyás kapusok, illetve Gergely Botond és Alexandru Ureche hátvédek hiányoztak. Helyükre érkezett a csíkiak felnőtt csapatától a 21 éven aluli Szondi Botond és Vita Dániel.
Sajnos mindketten már az első félidőben súlyos sérülést szenvedtek. Vitának a térde, Szondinak pedig a csuklója sérült meg – mindkettőjüket kórházba szállította a mentő.
A Demény Norbert, Hodgyai László, Antal Szilamér és Tiberiu Lung alkotta edzői négyes által dirigált együttes azonban óriásit küzdött a cserék után, és két szépségdíjas góllal legyőzték a bajnokot.
Az első gólt Bakos Ervin fejelte egy jobb oldali szöglet szöglet után védhetetlenül a felső léc alá, a második találatnál pedig László Norbert kapott remek mélységi passzt Luca Iordachétől, betört a 16-os területére, ahonnan védhetetlenül a hálóba lőtte a labdát.
Az alapszakaszból még két forduló maradt hátra, az FK Csíkszereda csapatai a következő fordulóban, vasárnap a Temesvári Ripensia otthonában vendégszerepelnek.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!