Egyre jobban megy a játék a csíkiak U15-ös korosztályú lánycsapatának, a kezdeti nehézségek után sorozatban a harmadik győzelmüket aratták. A csíkiak hétvégén a háromszékieket győzték le négy góllal.
Portik Helga tanítványainak novemberig semmi nem jött össze az U15-ös Elit Ligában, ahol minden mérkőzésüket elveszítették, november 2. óta viszont minden találkozójukat megnyerték. Hétvégén hazai pályán, az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ellen győztek négy góllal.
„Már kezdésből nagyon jól indult a mérkőzés, hisz már az első tiszta helyzetünket berúgtuk, s ez adott egy nyugodtságot a csapatnak. Voltak még lehetőségek mindkét oldalon, de azokból nem született több gól az első félidőben. A második félidőben is tovább tartott a nagy lendületünk, és a kialakított helyzetekből sikerült gólokat lőjünk.
Ez volt az őszi szezon utolsó mérkőzése, úgyhogy jókedvvel fogunk majd elmenni a pihenőre, és aztán újult erővel, tele lendülettel folytatjuk tovább a tavaszi szezonban. Köszönet a szülőknek, szurkolóknak, akik mindig ott vannak a mérkőzéseinken, és biztatják a lányokat” – értékelte a találkozót Portik Helga, az FK vezetőedzője.
Női labdarúgás, U15-ös korosztály, Elit Liga, 1. csoport, 8. forduló:
FK Csíkszereda–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 6–2 (1–0)
Gólszerzők: Amalia Elena Tărpăscu (3., 52., 60., 76.), Balog Anita (68.,
69.), illetve Carina Ștefania Suciu (48.) és Miruna Raluca Boghici (71.)
Az FK kerete: Rusu Kriszta – Alexia Georgiana Zănoaga, Trinfuj Nikolett, Benedek Boglárka, Lénárt Nikolett, Daczó Bíborka, Orbán Anna, Balog Anita, Amalia Elena Tărpăscu, Péter Nóra Kinga, Maksai Klementina, Lukács Boglárka, Juhász Anett, Basa Brigitta, Elekes Evelin, Bálint Bianka és Bálint Boglárka. Stáb: Portik Helga (vezetőedző), Szőcs Renáta (másodedző).
Egy másik mérkőzésen: Jászvásári Poli–Gloria Buzău 0–4.
Női U15-ös Elit Liga, 1. csoport
1. Gloria Buzău 16 pont
2. Jászvásári Poli 12
3. Sepsi OSK 10
4. FK Csíkszereda 9
A következő forduló (2025. márciusa) programja: Gloria Buzău–FK Csíkszereda és Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Jászvásári Poli. Az alapszakaszból még egy forduló maradt hátra. Ezt követően a csoportok első két-két helyezettje a felsőházban folytatja, a többiek pedig az alsóházban.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!