A tavalyi tizennyolc helyett az új kiírásban tizenhat együttes részvételével szervezik meg a negyedosztályú bajnokság elitcsoportját, az egyesület közleménye szerint a csapatokat földrajzi kritériumok szerint két nyolcas szériába osztják szét.
A lebonyolításon nem változtattak, így az alapszakaszban oda-visszavágó rendszerben, tizennégy forduló keretében játszanak.
Ezután következik a rájátszás, a felsőházba a két csoport első három-három helyezettje, összesen hat gárda jut be, míg a többi tíz alakulat a 4–8. helyezettek az alsóházban folytatják.
A 2024–2025-ös bajnoki idény versenyszabályzatában a Maros Megyei Labdarúgó-egyesület megjegyezte, hogy mivel valószínűleg a két alapszakaszbeli csoportban nem lesznek egyformák az erőviszonyok, ezért – figyelembe véve, hogy az együttesek nem viszik magukkal a pontjaikat – a rájátszás felsőházában az első helyezettek 3, a másodikok 2, a harmadik helyen végzett csapatok pedig 1 ponttal indulnak, míg az alsóházban 4, 3, 2, 1 és 0 pont a leosztás.
A play-offban részvevők újabb oda-vissza kört, azaz tíz fordulót teljesítenek, míg a play-outban csak egyszer találkoznak egymással a felek, így kilenc meccsük lesz.
A 4. Liga klasszikus csoportjában 13 együttes indul, amelyek oda-visszavágó alapon játszanak egymással, míg az 5. Ligában két tízes csoportot alakítanak ki, ahol szintén kétszer találkoznak a csapatok.
Az egyesület versenybizottsága szeptember 3-ára hívta össze a bajnokságokban induló minden klub képviselőjét az idénynyitó ülésre, amikor elkészítik mindegyik pontvadászat menetrendjét.
Az új szezon felvezetőjeként megrendezik a Szuperkupa-mérkőzést, amelyen az előző idényben a 4. Liga elitcsoportját megnyert Radnóti SK és a Román Kupa megyei szakaszának győztese, a Mezőpagocsai ASF csapnak össze szerdán 17 óra 30 perctől Marosludason.
A hétvégén elkezdődik a kupasorozat megyei szakasza, az első körben az alsóbb osztályú csapatok lépnek pályára.
A párosítások a következők:
Lövér–Alsóidecs, Déda–Bátos, Désfalvi SK–Désfalvi Înfrățirea, Gyulakuta–Egrestő, Cintos–Hadrév, Nyárádkarácsoni Viitorul–Somosd, Jedd–Nyárádkarácsoni Scânteia, Sáromberke–Gernyeszeg, Vámosgálfalva–Kerelőszentpál, Mezőszentmárton–Mezőgerebenes, Magyarsáros–Mezőzáh, Dedrád–Görgénysóakna, Mezőtóhát–Mezőceked, Csíkfalva–Csittszentiván, Nyárádmagyarós–Nyárádgálfalva, Harangláb–Szászbogács.
A mérkőzéseket azonos időpontban, szeptember 1-jén, vasárnap 16 órától játsszák le.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!