A Ferencvárosi TC három győzelemmel és két döntetlennel vágott neki a csütörtök esti párharcnak. A tét ezúttal is jelentős volt: egy újabb sikerrel tovább erősíthette pozícióját a legjobb nyolc között, ami automatikus továbbjutást érne.
A vendég Glasgow Rangers kifejezetten gyengén teljesít az idei nemzetközi szezonban, öt forduló alatt mindössze egy pontot szerzett. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a skót keret értéke közel kétszerese a magyar bajnokénak, ez jól jelzi az erőviszonyok közötti különbséget.
Az első félidőben bátran és kezdeményezően futballozott a házigazda, ám a vezetést végül a Rangers szerezte meg: Miovskinak köszönhetően a vendégek kerültek előnybe.
Már úgy tűnt, ez marad a szünet előtti eredmény, amikor a hosszabbításban Ötvös villant, kiegyenlítve a mérkőzést (1–1).
A fordulást követően is nagy elánnal támadott a Ferencváros, és a kirobbanó formában játszó Varga Barnabás meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak. A Glasgow előtt is adódott egy nagy lehetőség, ám a vendégek nem tudták kihasználni a ziccert.
A Fradi így 2–1-re nyert, ami már a negyedik győzelme a sorozatban. Hat játéknap után továbbra is veretlen, és elképesztő teljesítménnyel tartja a harmadik helyet. A folytatásban a Panathinaikosz érkezik a Groupama Arénába, majd az utolsó fordulóban Nottinghambe látogat a magyar bajnok.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!