Hirdetés

Újabb győzelemmel tovább duzzadt a magyarok veretlenségi sorozata

Szoboszlai a törökök után bevette a koszovói kaput is
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

A magyarok jól kezdték a mérkőzést, azonban a kulcspasszok nem sikerültek a támadó harmadban, így nagyobb helyzet nem alakult ki a koszovói kapu előtt. Tíz perc elteltével felbátorodtak a vendégek, Zhegrova például legalább három-négy embert kicselezve játszotta magát tisztára, majd alig tévesztette el a jobb felső sarkot. Többnyire mezőnyben zajlott a játék, Marco Rossi együttese ebben az összeállításban – hét helyen változott a pénteki kezdő tizenegy – támadásban mindenképpen, de helyenként védekezésben is összeszokatlannak tűnt.

Hirdetés

Szoboszlai kifejezetten sokat jött hátra labdáért, de így sem sikerült rendszeresen a rivális büntetőterületéig eljutni. A hatékonyság hiányát az jelezte a legjobban, hogy a szünetig egyetlen kaput eltaláló kísérlete sem volt a házigazdáknak.

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar szakvezető a félidőben hármas cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely jobban is kezdte a második játékrészt, Bolla lövését a koszovói kapus a keresztléc alól tolta ki. A jobb játéknak hamar meglett az eredménye, Szoboszlai a törökök után a koszovóiak ellen is betalált, ezt követően pedig a közönség kórusban skandálta a csapatkapitány nevét.

A második felvonásban a koszovóiak már semmiféle veszélyt nem jelentettek Dibusz kapujára, támadásban is hatékonyabbá vált a magyar együttes, amely a hajrában Nagy Zsolt találatával végleg eldöntötte az összecsapást, és így két, kapott gól nélküli győzelemmel kezdte a 2024-es esztendőt.

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor Galéria

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyarok immár 14 találkozó óta veretlenek, ilyen hosszú sorozatra legutóbb a legendás Aranycsapat volt képes az 1954-ben elveszített berni világbajnoki döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közevetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

Labdarúgó felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Koszovó 2–0 (0–0),
gólszerzők: Szoboszlai (58.), Nagy Zsolt (86.).

Magyarország: Dibusz – Lang, Dárdai M., Szalai A. – Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 85.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) – Gazdag (Kleinheisler, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Varga B., a szünetben).
Koszovó: Muric – Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) – Idrizi (Loshaj, 83.), Muslija (Celina, 65.), Berisha (Al. Rrahmani, 83.) – Zhegrova (Bytyqi, 65.), Muriqi (Rashani, 65.), Rashica.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Kovács István egy lépéssel közelebb, hogy ott legyen a focivébén

Újabb fontos visszaigazolást kapott Kovács István: a romániai játékvezetőt az Európai Labdarúgó-szövetség beválasztotta azon bírók közé, akik eséllyel pályáznak a 2026-os világbajnokságon való szereplésre.

Thriller Bukarestben: hétgólos meccsen győzött az FCSB a Feyenoord ellen

Fordulatos, nagy iramú mérkőzést játszott csütörtök este az FCSB és a Feyenoord az Európa-liga 6. fordulójában. A román bajnok vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban tudta megnyerni a hétgólos csatát.

Újabb skalpot szerzett, már csak egy pontra az első helytől a Ferencváros

Továbbra is remek formában szerepel a regnáló magyar bajnok a labdarúgó Európa-ligában: a főtábla 6. fordulójában 2–1-re győzte le a Glasgow Rangerst, ezzel a harmadik helyen áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas Midtjylland mögött.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!