Hirdetés

Újabb arcpirító vereség, a Shkendija is legyőzte az FCSB-t

Az andorrai bajnok után az észak-macedón is legyőzte az FCSB-t
Fotó: Facebook/Inter Club d’Escaldes

Nem fekszik az idegenbeli pálya a román aranyérmes FCSB-nek, a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójában, kedden este vereséget szenvedett az észak-macedón Shkendija vendégeként.

A Shkendija az előző fordulóban a hosszabbítás után tudta csak búcsúztatni a walesi TNS-t, ez a két tétmeccse volt eddig az észak-macedónknak az új idényben.

Az FCSB is nehezen lépett túl az andorrai Inter Escaldesen, a szerencsének is köszönheti, hogy nem égett meg még jobban a jóval alacsonyabb játékerőt képviselő ellenfelével szemben.

Hirdetés

A Shkendija kerete értékben nagyjából megegyezik az andorraiakéval, a Transfermarkt adatai szerint 5,5 milliót eurót ér, míg az FCSB több mint 50-et.

Szkopjéban feszült és eseménydús mérkőzést játszott egymással a két fél, a találkozó egyetlen gólját Alhassan szerezte a 65. percben fejjel, Târnovanu tehetetlen volt a pontos találattal szemben.

A bukarestiek több nagy helyzetet is kihagytak, Tănase a kapufát találta el, Ngezana pedig érvénytelen gólt fejelt. Mindkét oldalon történt kiállítás: a hazaiaktól Qaka, a vendégektől Tănase kapott piros lapot egy durva szabálytalanság miatt.

A visszavágót jövő szerdán rendezik, az FCSB-nek nagyon fel kell javulnia, ha tovább akar jutni.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés
Shkendija (észak-macedón)–FCSB 1–0 (0–0),
gólszerző: Alhassan (64.)
kiállítva: Qaka (70.), illetve Tănase (79.).

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Másodszor sem járt sikerrel, megvonták az élvonalbeli klub licencét

Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.

Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

`
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Ez is érdekelheti

Hagi debütálása után minden válogatott meccs egyetlen tévécsatornára kerül

Változik a román labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek tévés közvetítése: Gheorghe Hagi első két felkészülési meccsét még két különböző csatorna adja, az őszi Nemzetek Ligája-találkozók azonban már kizárólag csak egy adón lesznek láthatók.

Öt újonc Rossi keretében

Marco Rossi kedden Telkiben kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 29 fős keretét a júniusi felkészülési mérkőzésekre. Öt játékos először kapott meghívót.

A Ferencváros hosszabbításban húzta be a Magyar Kupát

A Ferencvárosi TC hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE FC együttesét a MOL Magyar Kupa szombati döntőjében. A Puskás Arénában rendezett finálét Toon Raemaekers 111. percben szerzett gólja döntötte el.

Behívták a magyar korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda akadémistáját

Újabb rangos elismerés érte a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik tehetségét: az FK Csíkszereda 2008-as születésű játékosa, Brugger Dániel meghívót kapott a magyar U18-as válogatott májusi összetartására.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Idegenben és otthon is játszik a román válogatott a világbajnokság előtt

Hivatalossá vált a román labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési programja: a trikolórok idegenben Georgia, hazai pályán pedig Wales ellen lépnek pályára.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!